Saját, autonóm pénzzel áll elő Szeben megye

Az Európai Gasztronómiai Régió címet ünnepli vele.
Hirdetés

Sibcoin néven saját pénznemmel áll elő Szeben megye annak örömére, hogy 2019-ben az egykori szász dél-erdélyi régió tölti be az Európai Gasztronómiai Régió „tisztséget”.

A cím tartalommal való megtöltésére alakult Európai Gasztronómiai Régió 2019 Konzorcium kedden este jelentette be a döntést.

A tervező, Eugen Ţîntar elárulta az alapvetően evidens tényt, miszerint az ötlet a Bitcoin nevű virtuális pénznem elnevezéséből jött, amit csak ötvözni kellett a megye román nevével, azaz a Sibiuval.

A tetszetős érmén az Erdély déli kapuja felirat olvasható.

Az illetékesek azért igyekeznek elejét venni minden olyan találgatásnak, amely azzal vádolná meg őket, hogy megkérdőjelezik a központi bukaresti hatóságok autoritását, ezért gyorsan meg is jegyezték, hogy a helyi pénznem csakis földrajzilag korlátozott területen használható, kizárólag helyi vagy regionális hálózatok és szervezetek keretén belül. Nem helyettesíti a nemzeti devizát, nem jelent konkurenciát a számára, nem kerül be a banki körforgásba. Szerepe annyi, hogy bátorítsa a helyi termékek cseréjét, illetve a helyi vagy regionális termelői és kereskedelmi hálózatok kiépítését. Azaz nem kérdőjelezi meg sem a lej, sem az euró elsőbbségét.

Hogy még inkább jelezzék: a saját, helyi pénznem nem a „túlzott” önállósodás szándékának a jele, a Sibcoint november 21-én a nagyromán vízfejben, Bukarestben mutatják majd be hivatalosan.

Hirdetés

Az  Európai Gasztronómiai Régió 2019 Konzorciumot a Szeben megyei önkormányzat, Nagyszeben önkormányzata, Szászmedgyes önkormányzata, a Szeben Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Agrár Kamara, a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem és a szebeni turisztikai ügynökség alkotja.

A megye még 2017. januárjában, Athénban kapta meg az Európai Gasztronómiai Régió 2019 címet a görögországi dél-égei régióval együtt. A szebeni programok lebonyolítására mintegy nyolcmillió eurót szánnak.

Az illetékesek szerint Európa-szerte mintegy 300 helyi pénznem létezik.

Hirdetés