Szijjártó Péter Junckert és Bukarestet is helyre tette

Bárki bármit is mond, Erdély elszakítása nem európai, pláne nem magyar ünnep.
Hirdetés
Nem hagyta válasz nélkül a magyar diplomácia, hogy a román külügy kioktató hangnemben reagált magyar politikusok bírálataira Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöklnek igencsak vitatható kijelentésére, miszerint Erdély Románihához kerülése „európai ünnep”.
 
Jean-Claude Juncker az elmúlt négy és fél évben bebizonyította, hogy alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.
 
Szijjártó Péter szerint Junckernek Európa egységét kellett volna megtestesítenie, „de erre soha nem volt képes, sem a Brexitnél, sem a migrációnál, sem a román nemzeti ünnepnél”.
 
A külügyminiszter kijelentette: „Európa akkor lesz erős és egységes, ha elfogadjuk, hogy bizonyos történelmi dátumok egyeseknek örömöt jelentenek, másoknak viszont fájdalmat”. Az is fontos lenne, hogy „azoktól, akik szomorúan emlékeznek egy eseményre, ne várják el, hogy örüljenek, az ilyen elvárás ugyanis erkölcstelen és tisztességtelen” – fogalmazott Szijjártó Péter.

 

Hirdetés