A Babeş–Bolyai Tudományegyetem négy kutatója által készített, a román tanárok „társadalmi” értékeire vonatkozó tanulmány aggasztó eredményeket tartalmaz azoknak a pedagógusoknak a nagy számára vonatkozóan, akik antidemokratikus, tekintélyelvű rezsimet támogató viselkedést, de ugyanakkor idegengyűlölő, rasszista és a függőségekkel küszködőktől a szexuális kisebbségekig terjedő különféle kategóriákkal szembeni intoleráns viselkedést is tanúsítanak.

Ennek megfelelően a tanárok 45 százaléka szerint jó és nagyon jó lenne, ha Romániát erős vezető irányítaná, aki figyelmen kívül hagyja a választásokat és a parlamentet, 14 százalék katonai rezsimet támogatna, 11 százalék pedig akár egy teokráciával is egyetértene.

Ennek ellenére az összes tanár nem kevesebb mint 87 százaléka Románia számára jónak és nagyon jónak tartja a demokratikus politikai rendszert.

Két magyarázata van ennek a látszólagos következetlenségnek. Vagy a tanárok nagy száma tekinti a diktatúrát ideális politikai rezsimnek, de Románia számára a demokrácia jobb (legalábbis egyelőre), vagy – és ez a legvalószínűbb – olyan „demokrácia” fogalmat használnak, mely a Vlagyimir Putyin Oroszországára jellemző „irányított demokrácia”, vagy Orbán Viktor „illiberális demokráciájához” áll közelebb, ahol a demokrácia – lényegében – egy tekintélyelvű vezető választásokon való megerősítését jelenti, aki aztán az őt megválasztó többség nevében kormányoz. A demokrácia ezen utóbbi értelmezése mind a 87 százalékos arány, mind a rasszizmussal (42 százalék nem akar roma szomszédot), az idegengyűlölettel (33,7 százalék kedvezőtlenül viszonyul a más nyelven beszélőkhöz) és a homofóbiával (38,3 százalék) is konzisztens.

Ezek az adatok rendkívül negatív reakciókat váltottak ki a tanárokkal és az oktatási rendszerrel szemben. Sokan úgy vélekedtek, hogy ezeket a viselkedéseket

a rendszer krónikus alulfinaszírozottsága, a tanári testület gyenge minősége és a szakmai felkészítés alacsony standardjai magyarázzák.

Ezzel ellentétes véleményekkel is találkoztam, melyek más szociológiai kutatásokra hivatkoznak és melyek szerint, más kategóriákkal és a lakosság többi részével összehasonlítva, a tanárok azért nem állnak ennyire rosszul, sőt, állítólag kevésbé hajlamosak engedni a tekintélyelvűség csábításának és türelmesebbek. A következtetés az lenne, hogy a rendszer hiányosságai ellenére, a tanárok Románia modernizálásának élvonalában állnak és a nem-demokratikus értékekhez való nagy arányú vonzódásukra az a magyarázat, hogy ezeket a románok még ennél is nagyobb aránya osztja. Másképp mondva, az intoleráns és diktatúra felé kacsingató Romániának ennek megfelelő tanárai vannak, akik viszont mindent egybevetve demokratábbak, toleránsabbak, „felvilágosultabbak” mindenki másnál.

Ezt az álláspontot akár el is fogadhatnánk, mely lényegében a következő közhelynek felel meg:

„a társadalomnak olyan tanárai vannak, amilyeneket megérdemel, sőt, azok még jobbak is nála”.

Igen ám, de a kolozsvári kutatók tanulmánya egy súlyos anomáliára is rávilágít: a legrosszabb eredményeket a legfiatalabb tanároknál mérték. Amikor a legutóbbi Eurobarométerből arról értesülünk, hogy a 15 és 25 év közötti romániai fiatalok 25 százaléka rossznak tartja, hogy Románia az Európai Unió tagja, akkor hajlamosak vagyunk a tudatlanság, vagy egy ifjonti rendszer elleni lázadás számlájára írni ezt az eredményt, de amikor azt látjuk, hogy a 35 évesnél fiatalabb tanárok 54,5 százaléka támogatna egy személyi tekintélyen alapuló rezsimet, 22,4 százalék katonai rezsimet, 15,9 százalék teokráciát szeretne, 17,9 százalék pedig kilépne az EU-ból és azt tapasztaljuk, hogy mindezekben az esetekben a fiatal tanárok tekintélyelvűséghez való vonzódása erősebb (néha sokkal erősebb), mint a többi korcsoporté, akkor már nem elégségesek a könnyen előkapott magyarázatok.

Annak, hogy az említett tanulmányra adott reakciók ennyire erőteljesek voltak, az az oka, hogy a tanárok képezik azt a kategóriát, mely nemcsak ismereteket adhat át a fiataloknak, hanem értékeket is, illetve, mert egy liberálisellenes előítéletekkel eltorzított iskola elkerülhetetlen módon maga is eltorzítja a következő nemzedékeket. Még rosszabbul állnak a dolgok akkor, amikor azok, akiknek a modernizálás és nyugatosodás élvonalában kellene állniuk – a pedagógusok új nemzedéke – intoleránsabbak, törzsiesebbek és vastagabb bőrűek mint az elődjeik.

Hogyan magyarázható a fiatal román oktatók többségének ez a mentális beszűkülése? Számos – nevelési, családi, társadalmi, kulturális, mediatikus – tényezőt lehet majd találni, melyekről állítható, hogy hozzájárultak ehhez a polgári zülléshez. De azt hiszem, hogy ezek közül az egyik az kell legyen, hogy

a fiatal román tanárokat egy becsődölt oktatási rendszer idegenítette el,

melyet a tisztán politikai indíttatású katasztrofális változások végtelen sora és az igazi reformok elégtelen száma terhelt meg. Az egyetlen reformkísérletet, mely egy meritokrácián alapuló rendszert próbált létrehozni, a Miclea-reformot politikailag megfojtották, és azóta a dolgok egyre csak rosszabbul alakulnak. A Világbank által készített Humántőke Index szerint a Romániában ma születő gyermekek – 2012 óta egyre növekvő – hátránnyal indulnak nyugati kortársaikhoz képest, amit az egészségügy és oktatási szolgáltatások gyenge minősége okoz. Sem a diktatúra, sem az Európai Unióból való kilépés, sem a társadalom bezárkózása – mely megoldásokat a fiatal román tanárok most vonzónak tartanak – nem fogja megállítani a nemzet szövetének pusztulását. Ellenkezőleg, eltűnésre fogják ítélni.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.