Pompei, Dubai, Miami: a román állam vakációzik

Amikor pedig az állam nincs itthon, mindenki azt tesz, amit akar. Akad, aki tüntet. És akad, aki kivándorol.
Hirdetés

Klaus Iohannis elnök pont akkor lepte meg magát és a feleségét egy pompei-i vakációval, amikor az Európai Tanács ülésére várták a kollégái, ahol a Brexit volt a téma.

A kormányfő pedig bordó dzsellabába burkolózva sétálgatott Dubaiban, pont azon a napon, amikor a Velencei Bizottság porrá zúzta a PSD–ALDE (Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) egyetlen projektjét, nevezetesen az igazságszolgáltatás függetlenségének lemészárlását.

Ezalatt a nép ügyvédje (ombudsman) a miami-i tengerparton napozott, felfüggesztve – ő maga mondta – az általa nevezett intézmény tevékenységét és ezzel lehetetlenné téve az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) ügyészeinek egyharmadát menesztő sürgősségi kormányrendelet megtámadását.

Ciorbea – akaratlanul – a jelenlegi román hivatalosságok doktrínáját fejezte ki:

nemcsak a tisztségviselő, hanem maga a tisztség is vakációra megy.

Dăncilă is valami hasonlót mondott néhány hónappal ezelőtt, az államfőt pedig maguk a támogatói bírálják a külföldi sétálgatásai és látogatásai miatt, melyek annyira hosszúak, hogy egy harmadik világbeli diktátorhoz hasonlítanak. A román állam gyakori vakációkat engedhet meg magának.

Mint minden alkotmány, az 1991-es is kitér a különféle köztisztségek szabaddá válására. Lehetséges okok között említi a lemondást, a felfüggesztést, az elhalálozást vagy súlyos akadályoztatásokat.

A fenti esetekben sokkal eredetibb dologról van szó: én közömbösségből szabaddá válásnak nevezném.

Az állam képviselőit nem váltották le és nem szenvednek semmilyen betegségben. De semmibe veszik a méltóságot, e szó minkét értelmében: a közügyit és az erkölcsit is.

Hirdetés

Miként reagáltak a polgárok vezetőik felelőtlen viselkedésére? Egyesek, csalódottan, úgy döntöttek, hogy utcára vonulnak. Mások úgy döntöttek, hogy egyszerűen elhagyják hazájukat.

Egy második kategóriába tartozó személy azt mondta nekem az elmúlt napokban, hogy Románia a politikusok miatt – számára – már nem az „otthon”, hanem egy vakációs úti cél. Amikor az állam vakációra megy, a polgárok elhagyják a hazájukat. Nagyjából így áll a helyzet…


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés