Ha nem vigyázunk, a végén még a Székelyföldnek is lesz autópályája

A parlamentben már egészen előrehaladott állapotban van.
Hirdetés

Bár az első kapavágásig még sok van, azért a parlamentben mégiscsak a körülményekhez képest komolyan foglalkoznak a Marosvásárhelyt a moldvai Jászvásárral (Iași) összekötő autópálya tervével: a képviselőház közlekedési bizottsága kedden hagyta jóvá a Kárpátokat átszelő autópálya tervét.

A jellegzetes fellengzősséggel az Egyesülés Autópályájának nevezett sztráda megépítéséért – milyen meglepő! – a közlekedési minisztérium felel, de nem is ez a legfontosabb eleme.

Hanem az, hogy a Nagyváradot Brassóval összekötő, A3-as jelzésű észak-erdélyi autópályából indul majd ki Marosvásárhely mellett, és Hargita megye északi részét átszelve köti össze Erdélyt Moldvával.

Hogy azért még fogalmuk sincs az illetékeseknek, honnan szereznek rá pénzt, azt az is jelzi, hogy a jogszabály tervezetében az áll: állami forrásokból, illetve külföldi hitelekből és vissza nem térítendő uniós támogatásból, és/vagy az állami és a magánszektor együttműködésével (úgynevezett PPP – Public-Private Partnership) rendszerben épül meg.

Hirdetés

A tervezet azt is rögzíti, hogy a közlekedési tárcának a törvény elfogadását követő 30 napon belül el kell kezdenie a közbeszerzési eljárást az autópálya megépítésére.

Ami nagyon jól hangzik, de azért valószínűleg még korai lenne elkezdeni gyűjteni az aprópénzt az autópályadíjra.

Hirdetés