Így kell ezt: előléptetnék az augusztusi tüntetéseket szétverő csendőrök parancsnokát

Milyen szépen vezényelte fehér ruhájában a könnygázrohamra induló rohamosztagosokat!
Hirdetés

Valakik a belügyminisztériumban úgy gondolták, hogy jó ötlet lenne tábornokká előléptetni Cătălin Paraschiv csendőrezredest, a javaslatot pedig el is küldték az államelnöki hivatalnak (a tábornoki rangokat ugyanis az elnök osztja).

A felterjesztés indoklása szerint Paraschiv – aki azzal vált ismertté, hogy az augusztus 10-i bukaresti kormányellenes tüntetés szétverésének estéjén talpig fehérben, kecses mozdulatokkal, jelbeszéddel instruálta a rohampáncél-pajzsos csendőröket – szakmailag kifogástalanul és felelősen teljesítette szolgálati kötelezettségeit.

Az elnöki hivatal szerint a belügy már egy hete elküldte javaslatát a Cotroceni-palotába.

A belügyminisztérium arra is kitér a felterjesztésben, hogy Paraschiv esetében elvégezték a szükséges ellenőrzéseket, a szaktárca pedig felelősséget vállal az ezredes erkölcsi és szakmai integritásáért. Paraschiv előléptetését egyébként még májusban jóváhagyta a legfelső biztonsági tanács (CSAT), október közepén pedig sikeresen letette a szükséges vizsgát.

Paraschivot eddig kétszer is kihallgatták tanúként a tüntetéseken történt erőszakos incidensek ügyében indult ügyészségi vizsgálat során. Az ügyben több csendőrségi vezető ellen nyomoznak.

Hirdetés