Újabb „autópálya-múzeum” épülhet, ezúttal Maros megyében

Nem készül el ugyanis egy csomópont. Azonban...
Hirdetés

Már megint fennáll a veszélye, hogy az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópályán olyan szakasz készül el, amelyet hosszú hónapokig nem vehetnek használatba az autósok, ezért amolyan múzeumi látványosságként szolgál majd egy ideig.

Míg az első „autópálya-múzeum” Kolozs megyében volt látható, amíg végre el nem készült a Szamos fölött átívelő híd, az újabbik Maros megyében épül.

A sztrádaépítések menetét nyomon követő Pro Infrastruktúra Egyesület legfrissebb infói szerint a Nyárádtő (vagyis a marosvásárhelyi repülőtér) és Marosugra közötti 10.1 kilométeres szakasz építése már célegyenesbe ért, a kivitelező Strabag az utolsó métereken teríti a kopóréteget, így idén várhatóan el is készül. A szomszédos, Marosugra és Radnót közötti, 3,6 kilométeres szakaszt a Geiger már meg is építette, az előzetes átadás-átvétel is lezajlott, ám az idillnek ezzel vége is.

A radnóti csomópont megépítése ugyanis, amelyhez egy, a 14A jelzésű főút és a vasútvonal fölött átívelő felüljáró is tartozik majd, nem készül el idén, mint ahogy az autópálya fel- és lehajtók sem.

Hirdetés

A közútfenntartó vállalat (CNAIR) ezt nem hagyná annyiban, ezért sajátos ötlettel állt elő: ideiglenes megoldásként körforgalmat építtetne az A3-as radnóti végénél. Ez azonban közlekedés-biztonsági szempontból nem a legjobb megoldás, mivel túl közel lenne a vasúti átjáróhoz.

Ehhez minden esetre előbb még a közlekedésrendészetnek is rá kell bólintania, ráadásul amikor jön a vonat, az autósoknak akár 10-15 percet is várakozniuk kellene a sorompónál – ez pedig gyakorlatilag lenullázná az autópályán nyert időt.

 

Hirdetés