Băsescu szerint nagyon nincs rendben, hogy alacsonyabb a nyugdíja, mint egy egykori komcsi pribéknek

És hát ebben az esetben nem tudunk nem egyetérteni vele.
Hirdetés
Bár Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) alapító elnöke meglehetősen ellentmondásos személyiség – gondoljunk csak arra, hogy elnöki mandátuma lejárta óta a büdös lábú sovinizmus és a parttalan magyargyűlölet egyik fő propagátorává vált –, azért néha megfontolandó kijelentéseket is tesz.
 
Mint például csütörtökön este, amikor a B1 televízióban a kormány által kidolgozott új nyugdíjtörvényt szapulta.
 
Ellenzéki politikusként alapvetően ez is a dolga, meg is lepődnénk, ha azzal ment volna be a stúdióba, hogy ilyen zseniális jogszabályt még életében nem látott.
 
De.
 
Fölvetette a különleges nyugdíjak témáját, ami évtizedek óta fájó pontja a nyugdíjrendszernek. Bizonyos kategóriák képviselői – volt katonatisztek, hírszerzők, a karhatalmi szervek vezetői – a hazának tett „szolgálatuk” elismeréseként pofátlanul magas nyugdíjat élvezhetnek, függetlenül attól, hogy ez a szolgálat miben merült ki.
 
Példaként Ioan Ficiort, a kommunisták által a bolsevik diktatúra ellenségeinek fizikai megsemmisítésére létrehozott peripravai láger nemrég elhunyt egykori parancsnokát hozta fel, aki 5500 lejes nyugdíjat élvezhetett érdemtelenül hosszú évtizedekig, amíg emberiesség elleni bűncselekmények miatt le nem csukták húsz évre,
 
Ő viszont volt államfőként, egykori miniszterként és volt főpolgármesterként, illetve úgy úgy, hogy 12 évig hajóskapitány is volt, 2980 lejes havi illetményre jogosult.Nem mintha aggódnánk érte, azért szenátorként is szép javadalmazásban részesült, és hát korábban is volt mit a tejbe aprítania, de azért abban igaza van, hogy a különleges nyugdíjak gyakorlatát alaposan át kell gondolni, az ugyanis jelenlegi formájában gyakorlatilag közpénzlopásnak minősül. 

 

Hirdetés