Aggasztó: hetvenezer gyerek tűnt el a romániai iskolapadokból

Semmit nem tudni róluk, de valószínű, hogy más nyelven tanulják az ábécét.
Hirdetés

Mintegy hetvenezerre tehető azoknak a 2011-2012-ben született romániai gyerekeknek a száma, akik a lakossági nyilvántartásban ugyan még szerepelnek, a beiskolázási statisztikákban azonban már nem. Ők ugyanis az a generáció, amelynek tavaly és idén kellett volna elkezdeni az iskolát, de nem jelentek meg az első becsengetéskor. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint

az elmúlt két tanévkezdéskor az iskolaérett gyerekek mintegy egyharmada „hiányzott”,

ezek valószínűleg szüleikkel valamelyik nyugat-európai országba emigráltak és ott kezdték az iskolát. Hollétükre vonatkozóan nincs hivatalos adat.

Az INS szerint a 2011-es születési adatok alapján tavaly 196.242 gyereknek kellett volna elkezdeni az előkészítő osztályt, ezzel szemben 2017-ben ebben a generációban már csak 186.394 gyereket tartottak nyilván a hatóságok, azaz 9.848-cal kevesebbet. A 2017-2018-as tanévben ennél is jóval kevesebb, 156.170 kisgyereknek csengettek be először. Azaz 30.224 gyereket nem írattak iskolába szüleik, és mivel az oktatás 6 éves kortól kötelező, ekkora számnál kizárt, hogy iskolakerülésről lenne szó.

Hasonlóan szomorúak a következő évben születettekre vonatkozó statisztikák,

a 2012-es évben világra jött 201.104 gyerek közül jelenleg 182.842 hatéves kisgyereket tartanak nyilván az illetékes hatóságok, és minisztériumi adatok szerint ezek közül mintegy 171.000 kezdte el az iskolát idén. Tehát újabb közel 30 ezer kisgyereknek veszett nyoma.

Összességében tehát két év „terméséből” mintegy 70 ezer gyerek hiányzik, akik valószínűleg külföldön dolgozó szüleiket követve valamelyik nyugat-európai országban ültek be az iskolapadba. Az ENSZ adatai szerint mintegy 3,7 millió román állampolgár élhet külföldön, a Világbank sokkal magasabbra, 3 és 5 millió közöttire teszi az emigráltak számát. A romániai hatóságok ennél jóval kisebb, szépített adatokkal számolnak.

Hirdetés