Élőben közvetítette halálos balesetét egy craiovai alvilági figura (VIDEÓval)

A 48 éves férfi száguldozás közben indított videohívást, ez lett a veszte.
Hirdetés

Úgy látszik, nem mindenkihez jutott el a hír, hogy a belügyminisztérium hónapokkal ezelőtt kampányt indított a vezetés közbeni telefonhasználat ellen, mint ahogy az sem, hogy Facebook-élőzés miatt idén tizenegy román állampolgár vesztette életét közúti balesetben. Vasárnap délután egy 48 éves craiovai férfi döntött úgy, hogy kipróbálja Porsche Cayenne-ét a megyeszékhely határában, de úgy, hogy közben videóhívást indított, hogy száguldozás közben cseveghessen az ismerősével.

A craiovai alvilág ismert figurájának számító Daniel „Briceag” Radu mutatványa nem tartott sokáig: a túlzott sebesség és persze a sofőr figyelmetlensége miatt a jármű lesodródott az úttestről, egy villanyoszlopnak ütközött, majd berepült egy családi ház kertjébe. A sofőr a helyszínen életét vesztette.

Júliusban arról számoltunk be, hogy a Vrancea megyei Tâmboiești község közelében egy nagy sebességgel száguldó gépkocsi hídfőnek ütközött, az autóban utazó négy fiatal fiú közül ketten a helyszínen meghaltak. Mint kiderült, sofőr induláskor élő adást indított a Facebookon. Májusban pedig arról írtunk, hogy egy Maros megyei kisbusz kilenc utasa meghalt Ceglédbercelénél, a vétkes sofőr élő adásban volt a Facebookon, amikor a tragédia bekövetkezett. 

Hirdetés