Pataréti szeméttelep: három hónap múlva elkezdik azt, amit három éve jelentettek be

A Kolozs Megyei Tanács elnöke aláírta a felszámolás megtervezésének és végrehajtásának rendeletét.
Hirdetés

Ha hihetünk a Kolozs Megyei Tanácsnak, egy éven belül végleg eltüntetik a térképről az elhíresült pataréti szeméttelepet. Pénteken ugyanis a tanácselnök, Alin Tișe aláírta a felszámolás megtervezésének és végrehajtásának rendeletét.

A szeméttelep bezárása és a környezeti kockázatok semlegesítése már régóta halaszthatatlan a talajcsuszamlások és a szeméthegyek között felgyűlt csurgalék miatt. A fejetlenül meghozott intézkedések és az emiatt kifizetett büntetések után a Kolozs Megyei Tanács most arról tájékoztat, hogy a telep elszigetelése után „rendkívül gyorsan” befejezik a végső munkálatokat.

A nem EU-konform szeméttelep dél-keleti részén végzett munkálatokat egy éven belül befejezik: három hónapot vesz igénybe a tervezés, kilencet a kivitelezés. Tartófalat építenek, majd a lejtő meredekségének csökkentésével egy nagy teherbírású ideiglenes utat építenek. A Zapogye (Zăpodie) patak megtisztítása és bal partjának megerősítése után a tanács szerint elkerülhető a patak újbóli beszennyezése. Mint ismeretes, ezen keresztül engedték a Szamosba a – megyei tanács szerint vízzé vált – szemétlét.

Ott, ahol talajcsúszás történt, három és fél méter magas, vasbeton szerkezetű falat építenek, és a csapadékot a Zapogye patakba vezető csatornahálózatot is építenek – részletezi a Kolozs Megyei Tanács közleménye.

Korábban arról volt szó, hogy a szeméttelepet a talaj alá temetik, majd füvesítik, illetve gödröket hoznak létre a keletkező biogáz hasznosítására, erre azonban nem tér ki a mostani tájékoztatás.  

Hirdetés

A pataréti szeméttelep bezárását már három éve bejelentette a Kolozs Megyei Tanács: 2015 júniusában kiadott közleményben még 27 millió lejre becsülték a pataréti, a hunyadi, a tordai és a szamosújvári szeméttelepek bezárásának költségét, 2017 januárjára ez az összeg 29 millióra, majd márciusra 33 millióra nőtt.

Az említett Kolozs megyei szeméttelepeket már évek óta be kellett volna zárni, de mivel nem készült el idejében a feleki integrált hulladékgyűjtő központ, a megyei és városi önkormányzatok kényszerhelyzetbe kerültek. 2015 nyarán a pataréti szeméttelep ideiglenesnek bizonyult bezárása válsághelyzetet idézett elő. Hogy mindez hogyan érintette a környéken élő romák életét, akikről rendszerint megfeledkeznek a hatóságok, itt írtunk részletesebben.

Hirdetés