A fél országot körbeutazta, hogy szülhessen egy 160 kg-os román nő

Megfelelő kórházi ágy hiányában öt kórház is visszautasította a kórosan elhízott vajúdó kismamát.
Hirdetés

A 28 éves nő a Vaslui megyei Bârladon kellett volna szüljön, de a kisváros kórháza félt a bonyodalmaktól, ezért megpróbálták a iași-i szülészetre átutalni, ahol rendszerint átveszik a komplikáltabb eseteket.

Iași-ban azzal utasították vissza a szülés levezetését, hogy nem rendelkeznek olyan kórházi ággyal, mely elbír egy 160 kilogrammos beteget. A bărladi kórházi sajtószóvivő szerint ez csak kifogás volt, ugyanis a gyógyinétezeti ágyak akár 250 kilogrammos páciensek ellátására is alkalmasak.

Ezt követően egy vaslui-i és egy galaci kórházban is próbálkoztak a nő elhelyezésével, de nem jártak sikerrel. Hiába kértek Iași-ból mentőhelikoptert, a jármű állítólag más beteg szállításában vett részt, és csak estére szabadult fel. Végül egy mentőautóval szállították Bukarestbe, de útközben még a buzău-i kórháznál is megálltak, mivel bármikor beindulhatott a szülés.

Minden jó, ha jó a vége: a bukaresti kórházban császármetszéssel segítették világra az újszülöttet, 3,9 kilogrammal. A kaland ellenére az anyuka és a baba is jól van. A romániai egészségügy pedig ismét leszerepelt.  

Hirdetés