Az európai szocialisták nem akarják kirúgni Dragneáékat, mivel ők nem olyan rosszfiúk, mint Orbánék

Udo Bullmann: Románia nem Magyarország, itt a PSD nem ásta alá a demokrácia alapjait.
Hirdetés

Enyhén szólva furcsa dolgokat mondott az Azonnali.hu hírportálnak Udo Bullmann, az európai szocialisták EP-frakciójának vezetője, aki tegnap a Magyarországról szóló Sargentini-jelentés vitáján is felszólalt.

Az Azonnali már régebben, az augusztus eleji bukaresti kormányellenes tüntetések után keresett meg EP-képviselőket, Bullmann válasza most érkezett meg.

A politikus azt írta: követik a romániai helyzetet a tüntetések kapcsán és biztosak benne, hogy

„a román intézmények, illetve minden érintett szereplő visszafogja magát és az ország demokratikus eljárásainak és alkotmányos szabályainak megfelelően cselekszik”.

Szerinte a romániai igazságszolgáltatási reform megerősítette az ország korrupcióellenes rendszerét. Úgy gondolja, Romániában senki sem kérdőjelezte meg a demokrácia és a joguralom fontosságát,  az országnak szilárd alkotmányos rendszere van, amit a joguralomra alapoztak.

Hirdetés

Ezért Udo Bullmann szerint minden összevetés Magyarországgal vagy Lengyelországgal félrevezető, hiszen ezen országok kormányai úgy alakították át a jogrendszert, hogy ezzel aláássák a demokráciát.

További részletek az Azonnali.hu-n.

 

Hirdetés