Liviu Dragnea megint belengette: lemond, ha…

Hát, ha erre kérik. De nem ám a sok-sok polgár, aki az ablak alatt tüntet időnként.
Hirdetés

Csakis akkor, ha a párt vezérei szólítják fel lemondásra. A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezére, egyben a képviselőház elnöke azt követően lebegtette meg esetleges lemondását, hogy állítólag született egy levél, melyben legalább 33 PSD-s vezető kéri a lemondását a párt-, illetve házelnöki tisztségből. A kijelentés azon a megbeszélésen hangzott el, amelyen Dragnea polgármesterekke, Viorica Dancila miniszterelnökkel és több miniszterrel találkozott a csütörtöki nap folyamán.

Az ominózus levelet pénteken fogják bemutatni a pártvezetés színe előtt. Ami nyilván azt is jelenti, hogy össze kell hívni a párt végrehajtó bizottságát.

Persze, egyelőre nem érdemes túlzott reményeket fűzni a bejelentést illetően, ugyanis Dragnea úr már több ízben kijelentette: lemond, amennyiben elveszti párttársai támogatását. Viszont, például 2017-ben, amikor az akkori miniszterelnök, Sorin Grindeanu konkrétan lemondásra szólította fel, Dragnea úr azt válaszolta, hogy megbeszélte a dolgot a kollégákkal a végrehajtó bizottsági ülésen, és a kollégák biztosították őt támogatásukról.

Hirdetés