Hivatalosan is megkezdte működését a katolikus gimnázium, Tamási Zsolttal az élén

Véget érhet lassan a tanintézet kálváriája.
Hirdetés

Miniszteri rendelettel hat-hat hónapra kinevezték a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatóját és vezetőtanácsát. A döntés értelmében Tamási Zsolt az oktatási intézmény igazgatója – adta hírül pénteki közleményében az RMDSZ. Tamási Zsolt pénteken Facebook-bejegyzésben összegezte mindazt, amin korábban a tanintézet vezetőjeként át kellett élnie. „Mennünk kell tovább, visszaépíteni mindazt, amit elbontottak, s bízni abban, hogy volt, van és lesz értelme álmodni, tenni az álmokért. Mert nem adhatjuk fel” – fogalmaz Tamási a terjedelmes posztjában.

 

Az augusztus 9-én miniszteri rendelettel létrejött iskola augusztus 30-tól, csütörtöktől hivatalosan is megkezdte működését, ennek megfelelően Tamási Zsolt igazgatói minőségében megtette a tanév beindításához szükséges első adminisztratív lépést: a Maros megyei Adó- és Pénzügyi Igazgatóságtól beszerezték az iskola adószámát.

Hirdetés

A következő napokban kincstári számlát kell nyitni, megtörténnek az első alkalmazások, illetve elkezdik a diákok átiratkozási kéréseinek jóváhagyását – derül ki továbbá a közleményből. Az iskola vezetőtanácsa péntek délután tartja első gyűlését, ezt követően a www.rakoczi.ro honlapon olvashatnak naprakész információkat a következő teendőket illetően az érintettek.

 

Hirdetés