Fotó: Facebook | Nyitott ablak Európára/Fereastră deschisă spre Europa
Flower power
papmeli
2018. augusztus 15. szerda, 14:51
Emlékszik még a nagyváradi Piros tó és Háborúzók utcára? Most itt a párja: „a szimbolikus szekér” és a „100 hegedű Orkesztrája”.

Ezúttal nem az RMDSZ követte el a „fordítási bravúrt”, hanem a nagyváradi polgármesteri hivatal és az annak égisze alatt működő turisztikai egyesület. Apropója pedig a Debreceni Virágkarnevál nagyváradi mása, a Nagyváradi Virágkarnevál, melynek programját valószínűleg Google-fordítóval fordíttatták magyarra az illetékesek.

Így történhetett meg, hogy a Facebookon meghirdetett esemény leírásában a szervezők a „szimbolikus szekerek” felvonulására hívják a váradiakat, és hozzáteszik, hogy a rendezvényen nem más lép fel, mint a

„Budapesti száz hegedű Orkesztrája”.

Utóbbi, mint arról beszámoltunk, a 100 Tagú Cigányzenekar, hivatalos nevén a Budapest Gypsy Symphony Orchestra akar lenni, mely a rendezvény díszvendégeként augusztus 21-én este 20 órától a város főterén, a Szent László téren ad rendkívüli koncertet.

A fordítási bakira Pető Dalma, az RMDSZ nagyváradi tanácsosa hívta fel a figyelmet a Facebookon. „Szégyen a nagyváradi szervezőkre nézve és még nagyobb szégyen arra az egy magyarra aki segít nekik ebben!!!” - írta a közösségi oldalon a tanácsos Zatykó Gyulára, Ilie Bolojan polgármester magyar ügyekért felelős tanácsadójára utalva.

A rendezvény szervezői beismerték és javították a hibát.

„Elnézést kérünk a helytelen fordításért. Az elkövetkezendőkben jobban odafigyelünk a fordítással megbízott cégek, személyek kiválasztására. A virágok jóindulatúak és a színek nyelvén beszélnek. Hasonlóképpen bocsánatkérésként fogadják el tőlünk ezt a csokor virágot”

- írták a csokor sárga tulipánt ábrázoló (sajnos beágyazhatatlan) kép mellé Facebook-oldalukon.

A Google-fordító használata nem új keletű Nagyváradon, elsőként az RMDSZ folyamodott az internetes fordítóprogramhoz még 2010-ben, amikor Biró Rozália alpolgármestersége alatt lefordították magyarra a nagyváradi utcák jegyzékét.

A 746 utcanevet tartalmazó listán olyan hivatalos magyar utcaneveket javasoltak, mint

Bánat utca (strada Banatului, azaz Bánság), Piros tó utca (Lacul Roşu, azaz Gyilkos-tó),

Háborúzók utcája (Războieni – a Fehér megyei Războieni falu magyar neve Székelyföldvár), Galacticon Gála utca (Gala Galaction – Grigore Pişculescu román író álneve), Szalázs utca (Sălajului – Szilágy megye) stb.

De a jelenlegi RMDSZ-frakció sem feddhetetlen e téren, pár hónappal ezelőtt a részvételi költségvetésbe benevezett két projektjét – a Templom-tér és a Nagyvárad-hegyaljai művelődési ház felújítását – maga is magyartalanul népszerűsítette a közösségi portálon: utóbbit csak román nevén, Podgoriaként emlegette.

Persze, ez nem mentesíti a polgármesteri hivatal illetékeseit a felelősségre vonástól,

főleg, hogy a mostani fordítási baki amiatt is meglepő, mivel Zatykó Gyula nemrég jelentette be, hogy a városházán egyre nagyobb figyelmet fordítanak a magyar nyelvű kommunikációra és hamarosan bevezetik a magyar nyelvű ügyintézést. Ráadásul a város népszerűsítésében is egyre nagyobb szerepet kap Nagyvárad magyar múltja, mint megírtuk, nemrég Ady és Léda szerelmével népszerűsítették a város épített örökségét, jelen esetben az Astoria szállót (EMKE).

A Nagyváradi Virágkarneválnak, bár eddig nem ezen a néven futott, több mint egy évtizedes hagyománya van, a népszerű Debreceni Virágkarnevál virágkocsijai idén 13. éve lépik át a magyar-román határt, hogy augusztus 21-én a testvérváros lakossága is megcsodálhassa őket. Az idei rendezvény különlegessége, mint megírtuk, hogy a virágkocsik a megyeszékhely mellett augusztus 22-én az Érmellékre, Bihardiószegre is eljutnak.

A nagyszabású rendezvényt közösen szervezi a két testvérváros – Debrecen és Nagyvárad –, illetve Bihar és Hajdú-Bihar megye önkormányzata, de úgy tűnik ezúttal sem sikerült felülemelkednie az ellenszenven az évek óta politikai harcban álló Ilie Bolojan polgármesternek és Pásztor Sándor megyei elnöknek. Míg a városháza által meghirdetett váradi program Nagyváradi Virágkarnevál néven fut, a Bihar megyei önkormányzat és az RMDSZ augusztus 19-22. között a Nyitott ablak Európára. Virágkarnevál Nagyvárad-Bihardiószeg nevű rendezvényre hívja a megye lakosságát.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/27798
Úgy tűnik az államfő vissza fogja dobni az eleve későn összerakott 2019-es büdzsé tervezetét, amit a hivatala amatőr fércmunkának nevezett.
A szerző szerint Erdély issza meg a bukaresti politikai kavarások levét. Amelyhez az erdélyi magyarok fő érdekképviselője, az RMDSZ is rendesen hozzájárul.
De egy álláskereső portálnak az alkalmazottak 44 százaléka bevallotta.
Úgy tűnik. Igaz, nem magyar, hanem román zászló alatt. De sízni így is jól lehet majd, ha minden megvalósul.
Szakszerű elemzés arról, hogyan járatja le magát a mioritikus haza a nemzetközi katonai stratégiai pályán. És persze, Magyarország megint jobban teljesít.
A magyarellenes szurkolói megnyilvánulások sem szegik kedvét a Sepsi OSK futballcsapat tulajdonosának, aki ugyanolyan sikerrel próbálja megállni a helyét a román labdarúgás élvonalában, mint a kenyérpiacon.
A szenátus ismét megszavazta az államfő által korábban kifogásolt jogszabályt.
Ha jobban belegondolunk, ezen nagyon nincs mit csodálkozni. Tessék, a magyarázat.
A katolikus egyház is halad a korral, ha a pápalátogatás megszervezéséről van szó.
Ki kell találni valamit a hasznosításukra, döntöttek a háromszéki elöljárók.
Aztán be is zárt, de közben jól megnéztük magunknak a nemzetközi ebseregletet, és saját győzteseket is választottunk, ha már kutyaszépség és verseny.
Megalapozottak-e az Afrikával kapcsolatos sztereotípiáink? Erről is beszélgettünk Lukács János Istvánnal, aki nemrég tért haza ugandai önkénteskedéséből. Azt is elárulta, milyen erdélyi magyar vonatkozása van az afrikai országnak.
Most szavazta meg a szenátus, hogy feloldják az 1938-89 közötti döntések titkosságát.
Szerző szerint azáltal, hogy meg akarják fúrni Laura Codruța Kövesi jelölését az európai ügyészi székbe, az ország vezetői tulajdonképpen Románia érdekei ellen cselekszenek.