Nos, nem baj az árulás, ha a párt érdekei megkövetelik, de tudjunk mi is róla…

És mivel a császártól (Augustus császárról van szó – a szerk.) (Plutarkhosz közvetítésével) megörököltük a moralizáló ostorcsapást, miszerint: „Szeretem az árulást, de gyűlölöm az árulót”, mi, románok beépítettük azt a génjeinkbe és ennek megfelelően viselkedünk.

Így aztán minden árulást szeretünk, de gyűlöljük a következő árulókat, ábécé sorrendben:

Dăncilă Viorica, Dragnea Liviu – akik ellen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Orban Ludovic feljelentést tett hazaárulás vádjával – és Iohannis Klaus, mert – válaszul, hogyan másképpen – neki is összeraktak a Szociáldemokrata Párt (PSD) egy „dokumentumot”, ugyanezzel a váddal: túlterjeszkedéses árulás.

„Úgy tudom, van egy dokumentum, amelyen egyes kollégáim dolgoztak. Kész van, csak még nem hoztunk róla döntést. Az Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) vezetőjével, Călin Popescu Tăriceanuval sem tárgyaltunk, hogy döntést hozhassunk. (…) Iohannisnak sok olyan cselekedete van, melyek árulás formáját ölthetik magukra. Nem szeretném, ha elmennénk odáig, de nem lehetetlen. Vannak olyan cselekedetek, melyek rossz szolgálatot tettek Romániának”, mondta a PSD vezetője az A3-ban.

Nos, hogy is van ez?!

Az előbbi két személy esetében Orban beleírt a feljelentésbe mindent, ami a fejében volt, felsorolt mindent, amit helytelennek tartott, mindent elmesélt, ahogy ő tudta, hogy napirenden legyen a nemzet és a bíróság.
Így aztán, ha Dragnea „Iohannis sok olyan cselekedetéről tud, melyek árulás formáját ölthetik magukra”, akkor vetkőztesse le azokat előttünk is, hogy láthassuk a pőre igazságot.

Mert így, konkrétumok nélkül és „kétséget kifejező állapotban”, vagyis egyfajta „álljunk meg, nézzük meg egy kicsit”, a bejelentés inkább zsarolásnak hangzik, mint igazságnak.

Nos, hogy is van ez – a Képviselőház vezetője az ország elnöke által elkövetett árulásokról/cselekedetekről tud és még nem tudta eldönteni, hogy elmondja-e őket a választó tömegeknek, vagy sem?! Isten őrizz! Ez bűnelhallgatás, bűnpártolás, vagy Tudorel Toader (az igazságügy-miniszter – a szerk.) tudja, még mi lehet… Itt nem megy a „Hé, Iohannis bá, ha rendes fiú vagy, akkor megbocsátok/ott hagylak még Cotroceni-ben. Ha nem… puff! Csatába!”.

Nos, vagy hazaárulók vagyunk, vagy már nem vagyunk!

És ha már mindnyájan nagy hazaárulók vagyunk, vagy azzal gyanúsítgatjuk egymást, az ország elnökétől a képviselőházi elnökig, a kormányfőn keresztül nem is tudom, meddig, akkor ez azt jelenti, hogy mi egy erkölcsök és elvek nélküli állam vagyunk, melyre – ugyebár – nem lehet számítani, mellyel nem indulhat el az ember el semmilyen úton, mely mellett nincsenek magas/széles távlatok.

És ha nem lehet rá számítani, akkor mennyire bízhatnának a cselekedeteinkben az európai és tengerentúli partnerek; az általunk aláírt dokumentumokban és szerződésekben; egy olyan államban, melynek politikai vezetése – a legmagasabb szinten – árulókkal van tele, bárhova böknél is az ujjaddal?

Jaj nekünk! Mindnyájan gyűlölni fognak minket, mert ők is szeretik az árulást, de gyűlölik az árulókat, akárcsak mi, akik olvastuk Plutarkhoszt és megértettük, hogy mit akart mondani.

Minek maradjunk bizonytalanságban?

Én a következőt mondom, csak így, egymás között, mint kis áruló a nagy árulónak: hogy ne gyalázzon többé bennünket a világ, bárhova megyünk, bárhol meglátnak minket, hogy ne suttogjanak, ne tartsák a kezüket/labdájukat a szájuk elé, mint a teniszben, hogy ne fordítsanak hátat nekünk, amikor valamilyen titkot kell továbbadniuk, a gulyás receptjétől a ballisztikus rakéták röppályájáig, szerintem jobb lenne, ha másoknak adnánk át az EU Tanács elnökségét; ha kérnénk kizárásunkat a NATO-ból; ha megcsinálnánk mi is egy civilizált Romexitet; ha hagynánk a fenébe az ENSZ-t; ha elhúznánk a FIFÁ-ból és az UEFÁ-ból; ha összeszednénk a cókmókunkat és lemásznánk a térképről, amerre csak látunk, hogy nyugodtan elárulhassuk egymást a világ végéig, nem okozva többé pánikot a kancelláriákban.
Mert sem én, sem más nem hallott még olyan civilizált, jogra támaszkodó, demokratikus államról, melyben a vezetők az utolsó emberig hazaárulással vádolják kölcsönösen egymást.

Amúgy velünk mit terveztek tenni?!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.