Véget ért a vásárhelyi Római Katolikus Líceum kálváriája?

Megvan a miniszteri rendelet az iskola újralapítására. A PMP nevű párt máris háborog.
Hirdetés

Miután idén februárban a bíróság jogerősen semmisnek nyilvánította a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Líceum alapító okiratát, majd júniusban, Navracsics Tibor európai biztos romániai látogatásakor, Valentin Popa oktatásügyi miniszter részéről ígéret született a helyzet rendezésére, ma ideiglenes működési engedélyt kibocsátó minisztériumi rendelet született, melynek alapján idén szeptembertől beindulhat a tanítás az új intézményben.

Az RMDSZ tájékoztatása szerint a miniszteri rendelet jóváhagyott minden olyan oktatási szintet és szakot, amellyel az előző iskola működött. A törvény és a rendelet is rögzíti, hogy az új iskolát Marosvásárhely önkormányzatának alanyi jogon be kell illesztenie az iskolahálózatba.

„Mint ismert, az RMDSZ törvénnyel próbálta létrehozni a marosvásárhelyi római katolikus iskolát. Az ellenzéki pártok alkotmányossági kifogása miatt a parlamentben nem sikerült újraalapítani az oktatási intézményt, ezért a kormányhoz fordultunk. Kormányrendelettel módosíttattuk a diszkriminatív és pontatlan szabályzók több cikkelyét. Elértük, hogy ezentúl 300 fő alatt ne csak többségi, hanem kisebbségi iskolát is létre lehessen hozni. A csütörtöki miniszteri rendeletet ugyanakkor egy másik miniszteri rendelet is megelőzte, amely a Bolyai Farkas Líceumot nevezte meg az alapítási folyamatban tutorális, felügyelő intézményként.” – tájékoztat a szövetség.

Az örömhírt a Civilek a Katolikus Iskoláért csoport is megosztotta, ahol hozzáteszik, most már csak végre kell hajtani a rendeletet.

Hirdetés

A Nép Mozgalom Párt (PMP) máris nyilatkozatban tiltakozik az alkotmányellenesnek nevezett döntés miatt, mellyel szerintük a kormány lábbal tiporja a helyi önkormányzat kompetenciáit. Amire nem volt képes a törvény, arra megoldást nyújt a sürgősségi rendelet, amit – a párt ügyvezető elnöke, Marius Paşcan szerint – Orbán Viktor, az RMDSZ és Liviu Dragnea nyomására hoztak. A pártvezér közölte: mindent megtesznek azért, hogy bíróság elé kerüljön a rendelet.

 

 

Hirdetés