Hazaárulás miatt indítana eljárást Iohannis ellen a PSD (VIDEÓVAL)

Liviu Dragnea kilátásba helyezte, hogy a koalíciós pártok feljelentést tesznek az államfő ellen, majd Pinocchiónak nevezte Iohannist.
Hirdetés
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke vasárnap az Antena 3 hírtelevízióban jelentette be a kezdeményezést, s mint mondta, a párt jogászai már előkészítették az erről szóló dokumentumot, erről azonban még egyeztetnie kell a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) vezetőivel.
 
Dragnea szerint Klaus Iohannis államfő a közelmúltban több lépésével is gazdasági, politikai és stratégiai szempontból kárt okozott Romániának, ez pedig kimeríti a hazaárulás fogalmát a PSD szerint.
 
A pártelnök úgy véli, Iohannis az alkotmányos rend megváltoztatására való felbujtással vádolható, mivel több esetben is nyilvánosan bírálta a kormányt és a parlamentet, „mindenféle hazugságokat állított”, ezáltal rontott a román gazdaság külföldi megítélésén.
 
Az államfő vád alá helyezéséről a parlament kétharmados többséggel dönthet, a per idejére az államfőt felfüggesztik a tisztségből.
 
Dragnea egyébként a nyugdíj- és fizetésemelésekkel kapcsolatos tervekről is beszélt az említett hírtelevízióban, majd a számok illusztrálására használt pannóra felírta, hogy IOHANIS M_ _ _E. Az ország legbefolyásosabb politikusa végül a saját „feladványát” is kitöltötte: IOHANNIS MINTE. Majd megjegyezte, ő nem épp a PSD-ellenes, a Facebook-on futótűzként terjedő feliratokra akart reagálni, csupán azt próbálta bizonyítani, hogy Iohannis „egy Pinocchio, mert állandóan hazudik.
 

Hirdetés