A józan ész és az emberélet védelme érdekében könyörögnek a rendőrök Iohannisnak

A közlekedésrendészek arra kérik az államfőt: nehogy aláírja azt a törvénymódosítást, amely szerint előre kell jelezni a traffipaxokat a közutakon.
Hirdetés

Nyílt levélben fordult Klaus Iohannis államfőhöz egy közlekedésrendészeket tömörítő szervezet, amelyben gyakorlatilag könyörögnek az elnöknek: ne hirdesse ki azt a törvénymódosítást, amely értelmében jelzőtáblákkal kell figyelmeztetni az autósokat a közutakon, hogy hol számíthatnak traffipaxra.

A Romániai Közlekedésrendészek Csoportja által pénteken nyilvánosságra hozott levélben megkongatják a vészharangot: amennyiben a módosítás hatályba lép, jelentősen megnő a gyorshajtás miatti balesetek száma – a közlekedési rendőrök szerint a halálos áldozatok száma 2019-ben meghaladhatja a kétezer főt is.

Az aláírók ezért arra kérik Iohannist, ne írja alá a jogszabályt, vagy támadja meg az alkotmánybíróságon, az ugyanis sérti az alkotmány azon cikkelyét, amely szavatolja az élethez, valamint a testi és szellemi épséghez való jogot.

Felhívják a figyelmet: a Kresz ezen módosítását nem támasztják alá tanulmányok, és az Európai Unió egyetlen tagállamában sem alkalmaznak hasonló intézkedéseket.

Úgy vélik,

a módosítás csak arra jó, hogy veszélybe sodorja a polgárok életét, mivel ellehetetleníti a gyorshajtók hatékony állami ellenőrzését.

Figyelmeztetnek: a jogszabály „haszontalan dísztárggyá” fokozza le a közlekedésrendészeket, akik annak nyomán nem tudják majd lefülelni a balesetekért felelős gyorshajtókat, miközben csak 2017-ben – úgy, hogy a jelenlegi szabályozás szerint bárhol váratlanul traffipaxba futhat az ember – 1951-en haltak meg közlekedési balesetben.

Azt is felvetik, hogy az a kitétel, miszerint a sebességmérő eszközöket csak is a közlekedésrendészet megkülönböztető jelzését viselő gépkocsikban szabad elhelyezni, ellentétes egy másik törvénnyel, amely kimondja: a rendőrök szolgálatuk teljesítése érdekében megkülönböztető jelzés nélküli járműveket is használhatnak.

Hirdetés

A levél felhívja a figyelmet arra a valóban nyilvánvaló tényre, miszerint

nem normális dolog előre jelezni egy ellenőrző akciót, hogy aztán megteremtsék a feltételeket ahhoz, hogy a továbbiakban versenypályának használják a közutakat

a rendőrség jelenlétében jámbor, annak hiányában pedig a gázba beletaposó autósok.

Azt is megállapítja: a módosítás egyetlen mozgatórugója a populizmus, lényege pedig az, hogy előnyös helyzetbe juttassa a bivalyerős gépkocsival rendelkező autósokat, akiket ennek nyomán nem lehet majd felelősségre vonni.

A képviselőház még július 5-én fogadta el döntéshozó kamaraként a Kresz módosítását szolgáló javaslatot, amelynek értelmében többek között a traffipaxszal fölszerelt rendőrautók jelenlétét 500-tól 2000 méterig terjedő távon jelzőtáblákkal kell előre jelezni.

Hirdetés