A focivébé leghálószaggatóbb fordulatai

A 2018-as foci-világbajnokság győztesei, vesztesei és tanulságai – mindent levonunk.
Hirdetés

A legjobb csapat nyert 

A franciák minden meccset uraltak taktikailag, a legtöbb kiemelkedő egyéniség náluk játszott, Deschamps pedig kissé túl óvatosan, de a végeredmény szempontjából tökéletesen taktikázott. Nagy rizikót vállalt Rabiot, Martial, Coman vagy Lacazette kihagyásával, de az eredmény őt igazolta. #bajnokok
 

Németország bukása

Láttunk már – saját mércéjéhez képest – gyenge német csapatot, de az is elvergődött legalább a legjobb nyolcig. Gyengén játszó jó német csapatot viszont mindeddig soha. Joachim Löw rettenetesen mellényúlt a válogatásnál, ragaszkodott a saját kipróbált embereihez, akik közül többen (Boateng, Khedira, Özil) is látványosan rosszul fociztak. 
 
Özil és Gündogan pózolása Erdogan török elnökkel pedig olyan negatív médiakampányhoz vezetett, amelyet korábban csak az angol bulvársajtó követett el saját csapata ellen. A Mexikótól elszenvedett, elsősorban taktikai vereség padlóra küldte a csapat önbizalmát, és ezt Kroos utolsó másodperces győztes szabadrúgásgólja a svédek ellen sem hozta vissza. #unerklärlich

Horvátország felemelkedése

Szimpatikus, várakozásokon felül teljesítő kelet-európai / balkáni válogatott szinte minden nagy tornán akad, ám a Nagy Kaland általában legkésőbb az elődöntőben véget ér. Modricsék karnyújtásnyira kerültek a Világkupától, amire Csehszlovákia 1962-es döntője óta nem volt példa: a futball középhatalmai jellemzően inkább Európa-bajnokságot tudnak nyerni (Szovjetunió 1960, Csehszlovákia 1976, Hollandia 1988, Dánia 1992, Görögország 2004, Portugália 2016). 
 
A horvátok meccsei a Bruce Willis-filmeket idézték: négyszer jöttek vissza vesztes helyzetből az egyenes kieséses szakaszon, ötödször, plusz 90 perccel a lábukban már nem sikerült feltámadni. #diehard 
 

Anglia szakított a hagyományaival

Anglia háromvédős rendszerben játszott. Angliától senki semmit nem várt. Anglia 11-es párbajt nyert. Anglia bejutott az elődöntőbe. Az angol szurkolók és sajtó sikerként ünneplik a negyedik helyet. Kane gólkirály lett. Mindezt egy olyan edzővel, akinek eddigi legjobb eredménye a Premier League 12. helye volt, de mellényével divatikon lett. #Southgate  

A spanyol dominóeffektus

Ki olyan hülye szövetségi kapitány, aki néhány nappal a szerződése meghosszabbítása után, főnökei tudta nélkül leül tárgyalni és megegyezik a Real Madriddal? Ki olyan keményfejű elnök, aki ennek hírére két nappal az első vébémeccs előtt kirúgja az edzőt? Melyik csapat tekinti a futball céljának kizárólag a passzolást? Melyik az a bajnokesélyes csapat, amelyben a világ egyik legjobb kapusa négy meccsen csak egy lövést tud kivédeni? #Lopetegui

Neymar meggyűlölteti a brazil focit

A CR7 és Messi trónjára legjobb eséllyel pályázó világsztár fetrengéseivel, színészkedéseivel és öncélú játékával még a jogo bonito örök híveit is elfordította a brazil válogatottól. Az Aranylabdát elfelejtheti, és a Real is lemondott a megvásárlásáról. #Oscar
 

Berobbant a videobíró

Nagyon kellett már, és rengeteget javított a bíráskodás minőségén. Sem jogtalanul befújt büntető, sem lesgól nem volt ezen a világbajnokságon. A mindössze négy piros lap is annak köszönhető, hogy a visszanézés lehetőségétől rettegő hivatásos csonttörők visszafogták magukat. 
 
Messze nem tökéletes, mert az emberi tényezőt teljesen nem lehetett kiiktatni, főleg a kezezések megítélései voltak ellentmondásosak, de a FIFA végre rálépett a helyes útra. Várjuk a tökéletesítését. #VAR 

Az orosz biztonság a döntőben bukott meg 

Addig dicsérték a remek szervezést, a szigorú, de működő biztonsági intézkedéseket, amíg pont a finálét trollkodták meg az orosz állam punk kritikusai. #pussyriot

Szenegál a sárga lapok miatt esett ki

Először kellett alkalmazni a versenykiírás egyik olyan pontját, amelyet a legtöbb futballrajongó mindezidáig nem is ismert. Japán és Szenegál azonos pontszámmal, azonos gólkülönbséggel, azonos számú rúgott góllal és egymás elleni döntetlennel végzett a H csoportban, így a sportszerűség kritériuma döntötte el, hogy az ázsiai csapat jut tovább. 
 
A néha kaotikus, de rendkívül szórakoztató szenegáli csapat edzője, Aliou Cissé viszont igazi úriember módjára kezelte a helyzetet mondván, hogy tisztában voltak a szabályokkal, így maguknak köszönhetik a kiesést. #fairplay  

Ázsia túlszárnyalta Afrikát

Pont a japánok kevesebb sárgájának köszönhetően. Miközben Afrika egyelőre továbbra is csak játékosokat termel az európai kluboknak, infrastrukturális és vezetői hiányosságai miatt csapatai egyre gyatrábban teljesítenek a vébén. Igaz, most legalább senki sem sztrájkolt az elmaradt prémiumért, és senkit se kellett hazazavarni. 
 
A kelet-ázsiai országok sokkal jobban értik a foci csapatjáték- és stratégiai jellegét, még a nagyon gyenge képességű játékosokból álló Szaúd-Arábia is tudott meccset nyerni. A japánok pedig a nyolcaddöntőben letolták a vébé legdrámaibb félidejét Belgium ellen. #banzai   

Jó helyre kerültek az egyéni díjak

A FIFA az elmúlt húsz évben sportot űzött abból, hogy még a döntő előtt megszavazzon egy olyan nagynevű játékost a vébé legjobbjának, aki aztán csődött mond a fináléban: 1998-ban Ronaldót, 2002 Kahnt, 2006-ban Zidane-t, 2014-ben Messit. Most is a vesztes oldalról került ki a győztes, de Modric tényleg teljes mértékben megérdemelte, játéka és vezéri képességei miatt egyaránt. A legjobb kapus (Courtois) és a legjobb fiatal játékos (Mbappé) díjával sem lehet vitatkozni. #MVP 
 

Az érem nélkül maradt érmes

Volt néhány nagy öntökönszúrás a vébén, de Nikola Kalinic mégis toronymagasan nyerte ezt a kategóriát. A Milan csatára sérülésre hivatkozva nem akart beállni a Nigéria elleni meccs utolsó négy percére, mire Zlatko Dalic szövetségi kapitány kitette a keretből, és mehetett haza. 
 
Nemcsak kimaradt a horvát diadalmenetből, de a szövetség vezetői szerint érmet is csak akkor kap, ha a csapat többi tagja megszavazza neki. A voksolás eredményéről még nem érkezett hír. #lúzer

Még többet kell várnunk a következőre

Mivel a következő tornát Katar vette kapta meg, ahol nyáron embertelen meleg van, a FIFA magasról tett az európai klubok érdekeire és a hagyományos versenynaptárra, és 2018. november 21–december 18. között rendezi meg a tornát. Mi pedig négy helyett négy és fél évet kell várjunk a focitörténelem első forraltboros világbajnokságára. #pénzbeszél 
 
A Főtér.ro álomcsapata:
Courtois (belga) – Trippier (angol), Varane (francia), Godín (uruguayi), Vida (horvát) – Modric (horvát), Kanté (francia), Coutinho (brazil) – Mbappé (francia), Griezmann (francia), Inui (japán). Edző: Didier Deschamps (francia).

Hirdetés