Jogállamcsíny
béel
2018. július 5. csütörtök, 11:59
A jogerős bírósági ítélet egy, a koncepciós perek „fénykorában”, az 50-es években született ítéletre hivatkozik, amely emberiesség elleni bűnök miatt marasztalta el az eredeti tulajdonost.

Újabb magyarellenes bírósági ítélet született: a román állam megkaparinthat több mint 9300 hektárnyi erdőt Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén, amelyeket 2007-ben visszaszolgáltattak gróf Bánffy Dániel örököseinek. A Giurgiu megyei törvényszék által hozott döntés jogerős.

A 9323 hektárnyi erdő visszaszolgáltatására vonatkozó 2007-es döntést 2014-ben fellebbezték meg Vasile-Liviu Oprea volt Maros megyei prefektus kezdeményezésére, a Szekuritáté Levéltárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) által kibocsátott dokumentumra hivatkozva. Ebben a dokumentumban az áll ugyanis, hogy Bánffy Dániel vagyonát

nem a kommunista rezsim kobozta el jogtalanul, hanem egy bírói ítélet eredménye, amelyben emberiesség elleni, 1940 és 1944 között elkövetett bűncselekmények miatt ítélték el a grófot.

A Giurgiu megyei törvényszék alaptalannak minősítette és elutasította Bánffy Dániel örököseinek (Bethlen Anna, Bethlen Zsuzsanna és Szentkuti Éva) fellebbezését, amelyet a visszaszolgáltatási határozatot megsemmisítő bírói ítélet ellen nyújtottak be.

A 2007-es visszaszolgáltatási határozat ellen a Maros megyei ingatlanok fölötti magántulajdon jogát meghatározó megyei földosztó bizottság nyújtott be fellebbezést 2014 június 24-én, a CNSAS egyik dokumentumára hivatkozva. A dokumentum a bukaresti törvényszék 1952.december 3-án hozott büntetőjogi ítéletét tartalmazza, amely szerint Bánffy Dánielt 8 év kényszermunkára és 10 év polgári jogvesztésre, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélik emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt.

A Maros megyei földosztóbizottság ennek alapján úgy értékelte, hogy a gróf örököseinek visszaszolgáltatott 9323 hektár erdőterület jogtalanul került vissza Bánffy Dániel leszármazottainak birtokába, mert az elkobzás nem a kommunista rezsim törvénytelen döntése, hanem egy érvényes bírói döntés alapján történt.

A CNSAS dokumentuma szerint

Bánffy Dániel magatartása a Horthy-korszak idején „szembetűnően ellenkezett Románia érdekeivel és az erdélyi román lakosság érdekeivel”,

és „ezen magatartással szembefordulva, a román állam elvette Bánffy Dániel vagyonát.”

És hogy miért messze, a Kárpátokon túl született a vérlázító ítélet? Nos, azért, mert még 2014-ben Oprea prefektus sikeresen riogatott a magyarveszéllyel. Azzal az indokkal kérte ugyanis a Bánffy-örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését Szászrégenből az ország egy másik térségébe, hogy „itt magyar közösség is él, és a magyarok, mint a grófok leszármazottjai 9323 hektár erdőt igényeltek vissza”.

comments powered by Disqus
Erősen jól kell lavíroznia az új román kormány hajójának a PSD által hátrahagyott vízi aknák között, ha nem akar nagyon hamar a levegőbe repülni.
Ha azt hittük, hogy a korrupcióellenesek makulátlan múlttal rendelkeznek, olvassuk el, mit derített ki Dan Barnáról a Rise Projekt.
Az ország, ahol Drakula, Jézus Krisztus, a Ferrari és a szekér egyáltalán nem véletlenül találkozik a csipkés márványpalota udvarán. Radu Paraschivescu írása.
A PSD történetében először fordul elő, hogy a hatalmas pártnak a saját politikai túléléséért kell küzdenie.
Kezdődhet a munka, az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a DNA volt főügyészének kinevezését.
Egy megtévedt kisember pokoljárásán keresztül beszél a magyar közállapotokról a magyar blues „atyja”.
Külföldi turisták benyomásait gyűjtötte csokorba az egyébként galaci szerző. És igazat is ad nekik.
A feltételezések szerint több antikommunista ellenállót is lelőttek a szekuritáté egykori karánsebesi épületének udvarán.
Egy félidő jó foci és egy hatalmas bombagól után a végén játékvezetői segítséggel győzte le Azerbajdzsánt a magyar labdarúgó-válogatott.
A híres vásár ma már múzeum. A szeretetteljes, toleráns, orgiasztikus, alkualapú árucsere múzeuma. De figyelem, aki naiv, ma is könnyen szopóágra kerül!
Úgy tűnik, egyesek egyszerűen képtelenek levetkőzni a Ceaușescu-éra reflexeit. Bár lehet, nem is nagyon akarják, hiszen maguk is az Aranykor méhéből származnak.
A `70-es évek egyik legbrutálisabb gyilkosának története legalább annyira hátborzongató, mint egy skandináv krimisorozat.
Kolbászból készült kerítést biztosan nem, ez tény. De ha megnézzük a rendelkezésre álló adatokat, esetleg rájövünk, hogy talán még sem volt olyan fene jó dolgunk a csodás kommunizmusban.