Így védik a szíriai elnök matekzseni fiát Kolozsváron

Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette zajlik július 3–14. között Kolozsváron az 59. Nemzetközi Matematikai Tantárgyverseny, de a szervezők tagadják, hogy a rendőri készültséget a szíriai államfő fia indokolja.
Hirdetés

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a gimnazisták legfontosabb matematikai világversenyén 113 másik ország képviselete mellett részt vesz Szíria csapata is, melynek tagja egy bizonyos Háfez al-Aszad, aki nem más, mint Bassár el-Aszad szíriai elnök fia.

Valentin Cuibus, Kolozs megye főtanfelügyelője keddi sajtótájékoztatóján megerősítette a hírt, és bejelentette: a tantárgyvetélkedő helyszínein hatványozott rendőri jelenlétet biztosítanak, „de nem egyetlen gyerek, hanem az összes résztvevő miatt, mivel egy ilyen kaliberű nemzetközi rendezvény ezt indokolttá teszi”. És nyilván mert minden gyerek egyformán fontos.

A protokoll szerint 80 csendőr és 60 rendőr vigyáz majd az ifjonc matekzsenikre, de a katasztrófavédelem hat egységét is kivezénylik majd a rendezvényre, többek közt a vendégek tordai és gyulafehérvári kiruccanásain is részt vesznek.

Az egymillió eurós költségvetésű Nemzetközi Matematikai Tantárgyversenyre több mint 1700 résztvevőt várnak, akik a legjobb kolozsvári szállodákban pihenhetik ki a verseny fáradalmait.

Románia egyébként hatfős csapattal méretkezik meg. Az elmúlt 20 év statisztikái azt mutatják, a nemzetközi matekversenyen szereplő hatfős román csapatból átlagban négyen lelépnek az országból az érettségi után.

Hirdetés