Gumicsizmát húztunk, szétnéztünk a torockói fesztiválon

Torockónál jobb fesztiválhelyszínt nehezen lehet találni a környéken, de kizárólag akkor működik, ha jó az idő. Lovasi mentette a menthetőt a Székelykő lábánál.
Hirdetés

Mert az időjárás nem volt kegyes a fesztiválhoz: a Double Rise első két napján annyi eső lezúdult, amennyi csak a bonchidai Electric Castle idején szokott, így a rendezvény helyszíne azonnal sártengerré változott. Pénteken már kisütött a nap Torockó fölött, egy csepp eső nem esett, de érkezésünkkor egyértelművé vált, hogy a rendezvény már nem tudja kiheverni a szentpéteri pofont.

Az infrastruktúra teljesen összeomlott, a helyszínek megközelítése kábé olyan volt, mint egy próbatétel a Ninja Warrior című televíziós vetélkedőben, ráadásul a picinek tűnő sátortábor nap közben is fokozatosan zsugorodott. Meglepően kevesen voltak pénteken a fesztiválon, a látványról azonnal eszünkbe is jutott a néhai Félsziget utolsó, kolozsvári kiadása.

A torockói Double Rise Fesztivál bejárata

Torockón a gumicsizma kötelezővé vált, a falusi vegyesboltosnak emiatt biztosan jó kis forgalma volt a hétvégén. | Fotók: Gyergyai Csaba 

Azt már márciusban bejelentették az illetékesek, hogy a Double Rise tulajdonképpen kiköltözik Torockóról, az összes színpad a falun kívül kap helyet, és bent csak a közéleti és művészeti programokat bonyolítják le.

Az viszont teljesen egyértelmű, hogy a szervezők egyáltalán nem számoltak azzal, mi történik akkor, ha mondjuk elromlik az idő. Mint ahogy azzal sem, hogy mi van akkor, ha az egymáshoz nagyon közel elhelyezett helyszíneken (nagyszínpad, kisszínpad, Everness-udvar) egyszerre szól a zene.

Dagonya a Double Rise nagyszínpada előtt

Fura volt, hogy a Middlemist Red amúgy kétórás csúszással elkezdődött koncertje alatt a Mary PopKids tolta a nagyszínpadon, kétszeres hangerőn, míg a kisszínpadhoz közeli életmódudvar felől szólt a lakossági techno, a folkudvar irányából pedig kalotaszegi dallamok érkeztek.

Aki mondjuk valamiért épp azt szereti, hogy egyszerre halljon mindent, annak az amúgy kiváló borudvar volt a legmegfelelőbb helyszín. Pszichedelikus élményt nyújt, az biztos.

Hirdetés

A Middlemist Red így is király koncertet adott körülbelül 30-40 ember előtt, őket szívesen hallgattuk volna még (alig 50 percet játszottak), jövőre kötelező módon a legnagyobb és leghangosabb színpadon a helyük. A rádió- és trendbarát Mary PopKids is korrekt műsort nyomott le a nagyszínpadon, de a közönség létszáma alapján úgy tűnt, még nem futottak be mifelénk.

A Middlemist Red frontembere a csúcson

Pontban 22 órakor Lovasi már belecsapott a Forradalmárba, akkorra végre összegyűlt egy tisztességes, fesztiválszerű tömeg a főhelyszínen. Jó volt látni-hallani, hogy a Kispál és a Borz egykori frontembere is rájött, hogy régen minden jobb volt, és a kötelező slágerparádé mellett beillesztett a setlistbe pár korai zsengét és néhány ritkán játszott Kispál-számot is.

A színpadon két csapat focizott egyszerre: Lovasi a régi bandáját (Kispál András, Dióssy D. Ákos) és az aktuálisat, a Kiscsillagot is színpadra állította egyszerre, ráadásul egy perkás úriembert is toborzott, hogy tovább gazdagítsa a hangzást. Profi volt és kifogástalan, ha ugyanezt a műsort hozza el majd a Kolozsvári Magyar Napokra is, olyan nagyon nem fogom bánni.

Lovasi András a Double RIse Fesztiválon

Arról nincs hírem, hogy a programban eredetileg a Lovasi-koncerttel egyszerre időzített, aztán átprogramált Parno Graszt végül mit alakított (és hol) a torockói éjszakában, mert akkora már rohanni kellett a Kolozsvár felé tartó buszhoz. Szombaton, a fesztivál zárónapján többek közt a 30Y, a Quimby és a Tankcsapda is színpadra lép.

Hirdetés