Trianoni gyászban, de magas lovon

A román hazafi sajtó ügyeletes honvédje fut egy nemzetféltő kört. Mert ébernek kell lenni: a magyarok ott állnak a határkerítésnél, és bármikor készek odébb tolni azt.
Hirdetés

„Gyászolnunk kell Trianon után, mert a magyarok történelmének legnagyobb tragédiájáról van szó”, mondta Magyarország kormányfő-helyettese, Semjén Zsolt június 4-én, egy tévéműsorban. A magyar hivatalosság a saját érzéseit általánosította, úgy vélekedve, hogy egyetlen utódállamnak sincs oka ünnepelni, és ezt éppen Románia példájával támasztotta alá, mely azért szenved, mert Moldova Köztársaság nem akar egyesülni és attól fél, hogy Moldva esetleg elszakadhat Munténiától.

Ez csak a legutóbbi nyilatkozat, melyben

Semjén Zsolt Romániát sértegeti, és revizionista-sovén nyilatkozatokkal építi az imázsát.

A Magyarország kormányfőjétől, Orbán Viktor atyuskától eltérő imázsra kétségbeesetten törekvő Semjén Zsolt minden eszközzel azt a benyomást akarja enyhíteni, hogy a mindent betöltő FIDESZ elnyeli az általa vezetett pártocskát (Kereszténydemokrata Nemzeti Párt/KDNP). Mivel a magyar ideológiai spektrumot az illiberális Orbán Viktor foglalja el, a joviális Semjén a maradékot szedte össze: a románellenes és revizionista diskurzust, mely a választók egy konstans rétegét célozza meg és melynek az is a szerepe, hogy elvonja a figyelmet Magyarország tényleges gondjairól, mint amilyen a nemzetközi elszigeteltség, az EU-tól és az AEÁ-tól érkező határozott bírálatok.

A „passzív-agresszív” gyászra való felhívásokra, természetesen, már korábban is sor került (román humorérzékkel emlékezhetünk Tőkés 2010-es nyilatkozatára, aki „gyásznapnak” nevezte december 1-ét).

A magyar revizionizmus, természetesen, különféle formákat öltött már,

a szélsőségességtől a békés tüntetésekig és törvényjavaslatokig. De most a szomszédos és baráti ország egyik élvonalbeli hivatalosságáról van szó, aki nyíltan sajnálkozik a Romániával meglévő közös határokon. Egy tiszteletet, együttműködést és barátságot elváró földbirtokos, aki viszont állandóan arra panaszkodik – amikor hallgatósága akad –, hogy rossz helyen van a kerítés.

Nos, a szóban forgó földbirtokos nincs örökre „gyászban”, hiszen vannak neki ünnepnapjai is. Az egész internetet bejárta, amikor

2014-ben lovon vonult be a kézdivásárhelyi Fő térre,

(burkoltan, de vállaltan) Horthy Miklós kormányzóra emlékeztetve, aki fehér lovon ülve szabadította fel 1940-ben az erdélyi városokat.

Azért a szomorú és kisírt szemű Semjén nagyon is kihasználta azokat a lehetőségeket, melyeket Erdély – nagylelkűen – mindenkinek kínál: lelkesen részt vett a haza erdeiben szervezett vadászatokon.

Hirdetés

Zsolt bácsi, jó szomszéd módjára, szép pénzeket húzott ki országa zsebéből azoknak a honi magyar szervezeteknek a finanszírozására, melyek

az etnikai kritériumokon alapuló területi autonómiáért és az iskolák etnikai szegregálásáért küzdenek,

azt állítva, hogy ezzel a magyar kisebbség kultúráját bátorítják. A Transindex portál egyik elemzése szerint a magyar hatóságok csak 2012-ben egymillió eurót biztosítottak az Erdélyi Magyar Néppártnak és néhány hozzá tartozó szervezetnek. Az RMDSZ és a vele rokonságban álló civil szervezetek által szervezett „kulturális tevékenységekre” biztosított összegekről nem is beszélve, amelynek az volt az eredménye, hogy az RMDSZ egyre bátrabban karolta fel a FIDESZ ideológiáját. A 2018. áprilisi választás közeledtével a hazai magyarság összes megnyilvánulási formája (politikai, kulturális, vallási, média és így tovább) rekordmértékű támogatást kapott, összesen több mint 100 millió euró értékben. Szintén a „magyar identitás megőrzése” iránti gondoskodás nevében. Így aztán Semjén Zsolt, a szomszédos ország egyfajta legfőbb kifizetőjeként, a magyar költségvetés magas lován ülve választási tőkét sajtol ki a magyar választási rendszerre az utóbbi években oly nagylelkűen osztogatott állampolgárosítással frissen rákapcsolt magyar szavazókból.

Mindnyájunknak akad egy-egy ilyen szomszédunk: mosolygó, megalomániás, szenvedélyes vadász, műszerető, aki folyamatosan azt várja, mikor fordítasz neki hátat, hogy odébb tegye a kerítést.

De mit csinálnak a román vezetők?

Európai toleranciával nézik a földbirtokost, derűsen kijelentik, hogy ezek csak politikai nyilatkozatok és cinkosan felmutatják neki a mutatóujjukat, mint egy szertelen gyermeknek. Persze, a minimalizálás és a bagatellizálás is lehet egyfajta stratégia, hiszen a túl nagy figyelem és túl komoly válasz még nagyobb nyilvánosságot biztosítana Zsolt bácsinak. De a román állam más eszközökkel is rendelkezik: egy határozott üzenet a Külügyminisztériumtól (MAE), mely szerint ez a tisztségviselő nem szívesen látott vendég hazánkban, néhány határozott tiltakozás Magyarország bukaresti nagyköveténél, vagy akár egy olyan követelésnek nem hivatalos csatornákon való eljuttatása, az egyes vezetőink között meglévő (a sajtóban is szóba került) jó kapcsolatok nevében, hogy fogják vissza a gyászba borult lovas gyeplőjét. Tehát egy feed back-et várunk el ezen a kerítésen, vagy határon keresztüli teniszmérkőzésben.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés