Eugen Simion a Román Akadémia volt és a veretes és egységes és oszthatatlan nemzeti intézmény bölcsészeti és irodalmi szakosztályának jelenlegi elnöke nagyot domborított egy interjúban.

Többek közt elmondta, hogy a a fiatal költészet képviselői az általuk nagy veszélynek ítélt nacionalizmus ellen küzd. Vagyis a fiatal költől feladták a hazafias irodalom védőbástyáit. Hogy a fiatal prózaírók mit csinálnak, elnök úr nem tudja. Nem olvassa őket. De akkor mi a fenét keres az irodalmi szakosztály élén, kérdezzük.

Ami a politikai elitet illeti, elnök úr szerint csapnivaló. Ugyanis hiányzik belőlük a hazafiság. (Tessék megfigyelni, elnök úr szerint ez a fogalom határoz meg mintent, ami jó, és példaértékű.) Hogy mit kezdene velük? Mindenek előtt, mondjanak le! Utána lehet beszélgetni. Hogy közben mi lesz az állammal, elnök urat ez a mellékes kérdés nem érdekli annyira. Azért megemlít két, éáltala gerincesnek tartott román politikust. A nevük: Călin Popescu-Tăriceanu és Ludovic Orban. Hát nem édes?

És hogy mi az elnök úr által helyesnek tartott végső megoldás? Példát venni a negyvennyolcasokról, természetesen. Mert az irodalom és a politikai elit elnemzetlenedése semmi ahhoz képest, ami a haza szent földjével történik. A románok ugyanis ahelyett, hogy megművelnék a drága jó mioritikus anyaföldet, eladják azt. Idegeneknek! Elnök úr azt vizionálja, hogy 10–20 fiatal agrármérnök összeáll, szépen felesüsznek, mint a negyvennyolcasok (nem vicc!), aztán állítsák lábra a román mezőgazdaságot és adjanak szépen munkát a fiatal román parasztoknak.

Kész, meg van mentve az ország. De hol az elnök úr gyógyszere?