Magyarellenes falragasszal akarnak valakik provokálni Nagyváradon

Az igazságügyi palota falán tűnt fel az őshonos magyar közösségnek szóló „kedves” üzenet.
Hirdetés

Bár Nagyvárad kapcsán nem feltétlenül az jut az ember eszébe, hogy a városban vadul egymásnak feszül a magyar és a román közösség, azért a Pece-parti Párizs sem mentes a román sovinizmustól.

Ennek legutóbbi megnyilvánulását a Varadinum.ma hírportál tette közzé: az igazságügyi palotára valakik magyargyalázó szöveget tartalmazó patricát ragasztottak.

A piros-sárga-kék alapú lapon az a szöveg áll, hogy „Románok vagyunk, és megvédjük földünket, népünket és történelmünket”. Alatta egy piros-fehér-zöld folt fehér sávjában a Magyarország felirat szerepel, amit piros vonallal áthúztak, a lap alján pedig egy nyomdafestéket nem tűrő magyargyalázó felszólítás szerepel, miszerint a magyarokkal elégíttetnék ki magukat orálisan.

Hirdetés

Borsi Balázs, a Varadinum.ma szerkesztője az MTI-nek elmondta, hasonló falragaszt láttak a nagyváradi vasútállomás aluljárójában is. Úgy vélte, az A5-ös méretű, öntapadós falragaszok már régebben kerülhettek a falakra.

Azért öröm az ürömben, hogy a kép alatti román kommentelők jó része elítéli primitív nemzettársai tettét.

Hirdetés