Rács-odálkozás
béel
2018. május 31. csütörtök, 13:49
Ezért Bukarestet kártérítés fizetésére is kötelezi az EJEB.

Bár egyelőre nem jogerősen, Romániának papírja van róla, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtönt működtetett az országban, amelyben terrorizmussal gyanúsított személyeket vetettek alá kínvallatásnak.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön elmarasztalta Litvániát és Romániát a titkos börtönök ügyében.

A bíróság elsőfokú ítélete szerint Litvánia és Románia több ponton megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét azzal, hogy lehetővé tette a CIA számára, hogy a 2000-es években a területükre szállítsák, ott fogva tartsák és megkínozzák a terrorizmussal gyanúsított panaszosokat, akiket jelenleg is a guantánamói fogolytáborban őriznek. Ezért Romániát 100 000 eurós összegű kártérítés megfizetésére kötelezték.

A felperesek – egy palesztin és egy szaúdi férfi – 2011-2012-ben fordultak az EJEB-hez, sérelmezve, hogy 2004 és 2006 között mindkettőjüket nagyjából egy éven át titkos CIA-létesítményekben tartották fogva Litvániában, illetve Romániában.

Az ítélet még nem jogerős, három hónapig mindkét fel fellebbezhet.

A panaszos ügyvédje, ügyvédje, Amrit Singh még két éve azt állította: a CIA tizennyolcmillió dollárt fizetett a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) azért, hogy a terrorizmussal gyanúsított foglyok kínzására szolgáló, titkos börtönt hozhasson létre az országban.

Singh szerint védencét megbilincselték, és kínozták: erős fény- és hanghatásoknak vetették alá, nem hagyták aludni, verték, és kényszertáplálásnak vetették alá, amikor 2004-ben a CIA titkos bukaresti börtönében tartották fogva.

Románia képviselője, Catrinel Brumar ugyanakkor – fenntartva az elutasító román álláspontot – spekulációknak nevezte az ezzel kapcsolatos állításokat.

Pedig két éve az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága olyan jelentést tett közzé, amely elismeri a titkos CIA-börtönök létét.

A dokumentum azt is megállapítja, hogy a CIA az általa elismertnél „sokkal kegyetlenebb” módszereket alkalmazott az al-Kaida feltételezett tagjaival szemben, a „fokozott vallatások" során, rutinszerűen félrevezette a kormányzatot és a kongresszust, a kínzás ráadásul nem volt hatékony információszerzési eszköz a terrorelhárításban.

A titkos börtönök kapcsán – amelyek létét Bukarest az évek során mindvégig tagadta – a The Washington Post azt írta: a jelentés szerint a CIA a terrorizmussal gyanúsított személyeket többek között romániai, afganisztáni, thaiföldi, litvániai és lengyelországi helyszíneken tartotta fogva és kínozta.
 

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/26790
Néhány beszédes számadat arról, hogy a román állampolgárok hogyan képzelik el a jövőjüket, hogyan viszonyulnak a mobilitáshoz.
Persze, nem ingyen. Havi kábé 10 000 lejes juttatásért nem beszélnek a parlamentben egyes képviselők és szenátorok.
Petru Daea ismét felhergelte az Európai Bizottságot.
Ilyen sem történik minden nap a kis erdélyi magyar politikai prérin.
Vajon mit tenne az ortodox egyház, ha a teniszcsillag történetesen görög-katolikus lenne?
Most épp nem a magyar feliratokkal van baj. Hanem mindennel.
A szerző szerint Románia lassan bekerül a szamárpadba, Magyarország és Lengyelország mellé. Igen ám, csak a mioritikus hazából hiányoznak az ütőképes politikusok.
Álorvosok után álbetegek – így élünk mi.
Ijesztő állapotokat fedett fel az idei Someș Delivery.
Gödrök, buldózerek, daruk és romok között nem lehet normálisan élni. Andrei Pleșu kiváló írása.
Pedig a kampányban még a diákok ingyenes utaztatását is meglebegtették. De ez egy ilyen ország.
Sorina Pintea ilyen stratégiával akár belügyminiszternek is elmenne.
Méltóságos és mioritikus hazai, továbbá demokratikus európai hölgyek és urak, most lehet mondani, hogy ebben a Romániában milyen szépen rendezték a kisebbségi ügyeket.
Mintha az utak végül összeesküdtek volna ellene.