Dan Tanasă megpróbált botrányt rendezni az Európa Tanács székelyföldi konferenciáján

Provokatív szóróanyagokkal érkezett a helyszínre, aztán sopánkodni kezdett, és rendőrt hívott, amiért a szervezők nem hagyták ott, ahova letette őket.
Hirdetés

Ráhívta a rendőrséget a magát a székelyföldi románok érdekvédő szervezetének nevező csoportosulás az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa által Bálványosfürdőn megszervezett konferenciára.

A rendőrséget Dan Tanasă, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) vezetője hívta ki arra hivatkozva, hogy eltűntek az általa hozott tájékoztató anyagok a konferenciaterem előcsarnokából. Úgy vélte: a szervezők ellopták a tájékoztató anyagait.

A székely zászlók és magyar feliratok elleni perek tucatjait elindító egyesület vezetője a sajtónak elmondta: Cătălin Ivan szociáldemokrata párti (PSD) európai parlamenti képviselővel érkeztek a rendezvényre, hogy

a magyar fél „irredenta propagandáját” próbálják ellensúlyozni a tájékoztató anyagaival.

Az előcsarnokba kitett szórólapjaik és könyveik azonban tíz perc alatt eltűntek, anélkül, hogy eljutottak volna a konferencia résztvevőihez. 

A konferencián Cătălin Ivan EP-képviselő is felszólalt, és sérelmezte, hogy egyoldalú tájékoztatást kapnak az ET-kongresszus résztvevői. Elmondta: a székelyeknek is árt, hogy nem tanulnak meg románul, és emiatt nem mehetnek Románia más tájaira dolgozni, amikor egyre erősebb a munkaerőhiány az országban. A képviselő – ki tudja, milyen információ alapján – azt is

sérelmezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és más magyarországi politikusok eljönnek Erdélybe, és arra intik az erdélyi magyarokat, hogy ne tiszteljék a román nemzeti ünnepet.

Ivan egyébként közösségi oldalán is siránkozott egy sort, azt állítva, az általuk kéretlenül odavitt propaganda-anyagot „ellopták”. Amúgy Facebook-posztjában azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy a rendezvényt Románia támadására használja fel, Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnökének előadása kapcsán pedig azt állította, hogy az hazugságoktól hemzsegett.

Hirdetés

Az EP-honatya közvetve még azt is elismerte, hogy tulajdonképpen provokációs céllal vitték a helyszínre a propaganda-anyagot, kárörvendően jegyezte meg ugyanis, hogy „máris nagy az idegesség”, miután azt elhelyezték a szervezők anyagai mellett.

A konferencia több felszólalója annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy legyen román-magyar párbeszéd a két közösséget megosztó kérdésekről.

Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke – aki az idén az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöki tisztségét is betölti – felszólalásában elmondta: a bálványosfürdői konferenciára Románia miniszterelnökét, külügyminiszterét is meghívták, és számítottak Ludmila Sfîrloagának, a romániai Prahova Megye Tanács alelnökének a jelenlétére, aki az ET regionális kongresszusában a romániai küldöttség vezetője, de a román hatóságok távol maradtak az eseményről. Azt is hozzátette, hogy Ludmila Sfîrloagának arra is lehetőséget biztosítottak, hogy előadókat jelöljön a konferenciára, azonban a román delegációvezető nem élt ezzel a lehetőséggel.
 

Hirdetés