A nagyromán akadémia elnöke ismét belecsapott a nemzeti húrokba

A románok csak száz éve ébredtek fel a szolgalétből, mondja a jeles koponya. És persze tudjuk, kik miatt. Ja, és a fiatalok bunkók.
Hirdetés

Ő Ioan-Aurel Pop (a továbbiakban IAP). Ő a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora. És a Román Akadémia új elnöke. És egy besúgó-ügy kínos érintettje. És egy ideje a mioritikus büszkeség zászlajának harcos hordozója.

Az elnök-rektor úr sűrűn meglepi a világot meghökkentő tételeivel. Gyakran maguk a tételek nem tükrözik a tényt, hogy IAP úr történész, vagyis olyan ember, akinek némi objektivitásra kellene törekednie. Aztán az is előfordul, hogy amit el akar mondani, azzal lényegében egyetérthet bárki, csak épp hármast érdemel a stílus, ahogy elmondja.

A minap ismét kedvenc témáját vette elő IAP úr: a románokat, hát persze. Jó, a magyarokat is, de ezúttal nem nevesítette őket. Csak épp utalt arra, hogy zsarnokok voltak eleink. Az alaptétel az volt, hogy a románok túl önkritikusok saját magukkal szemben. Ostorozzák magukat, ha kell, ha nem. Főleg külföldiek előtt. (Lehet, hogy ezek mögött a kijelentések mögött rejlik egy jó adag kisebbségi érzésből fakadó frusztráció? Ki tudja!)

A tétel tehát megvan. Na de mi lehet az oka a románok társadalmi-kulturális mazochizmusának? A lényeg IAP szerint egyszerű: a románok évszázadokon át megalázott szolgák voltak. És csak száz éve „ébredtek fel”.

És akkor idézünk kicsit, mert jön a burkolt utalás arra, hogy kik voltak a gonosz zsarnokok, akik a románokat szolgasorba taszították: „Ha generációkon át azt mondták nekünk, hogy… nem rabszolgáknak, mert éppen nem voltunk rabszolgák, de földhöz kötött parasztoknak születtünk, el is kezdtünk hinni ebben. Erdélyben legalábbis (hoppá!), csak száz éve tanulhatjuk, hogy mi is emberek vagyunk, és nem szolgáknak születtünk.”

Hirdetés

IAP úr szerint a románoknak meg kell találniuk a saját büszkeségüket. Ezt pedig jó oktatással, jó oktatókkal lehet elérni. Akik a nemzet apostolai lehetnek, ahogy elődeiket nevezték. Egyúttal a mai fiatalokkal is kell kezdeni valamit, mert az nem lehet, hogy a Facebook-, Twitter- és Instagram-generáció nem tud rendesen románul, sőt, az őket olvasó azt se tudja már, román-e az a nyelv, amelyet használnak, vagy sem. Ez ijesztő.

Hát így. A magyar zsarnokok és a Facebook-generáció is kapott egy fejmosást. Megint. De mindenki nyugodjon meg: itt van már Ioan-Aurel Pop, és magasra emeli a nemzeti öntudat és civilizáció lobogó fáklyáját.

Hirdetés