Ritka vállalkozás nálunkfelé a Zágoni Balázsé, pedig sem a disztópikus sci-fi, sem az ifjúsági kalandregény műfaja nem ismeretlen Erdélyben – Mandics Györgytől Dáné Tiborig terjedt a skála a rendszerváltás előtti évtizedekben –, de még a kettő ötvözete sem. Az ismert kolozsvári filmkritikus és -rendező, a Filmtett egyik alapítója, a Koinónia kiadó volt igazgatója, aki korábban a Barni-könyvekkel már megmártózott a gyerekirodalom világában, ezúttal előrelépett egy alig-korosztálynyit, és egy nemzetközi téren is népszerű irodalmi vonulatra „csatlakozott rá” (gondoljunk csak az Éhezők viadala típusú könyvek sikerére), de sajátos erdélyi ízekkel fűszerezve.

Olvasson még:

Jakab-Benke Nándor faggatja Zágoni Balázst|Fotó: Horváth László

A filmes látásmód nyomai tetten érhetők a könyv szerkezetében, az elbeszélés dramaturgiájában – tudtuk meg A Gömb című regény kolozsvári bemutatóján, az evangélikus-lutheránus egyház Reményik Sándor galériájában, ahol a szerzőt és szerkesztőjét, Dóka Pétert a szintén filmes beágyazottságú moderátor, Jakab-Benke Nándor (nem mellesleg portálunk Elég elé világ című képregényrovatának alkotója) faggatta. A beszélgetés olyannyira mozgóképes fókuszra váltott, hogy a regény potenciális filmes adaptálásának kérdésébe belebonyolódva JBN többször is „film”-ként hivatkozott Zágoni könyvére, persze nem teljesen alaptalanul, mert a bemutatót egy úgynevezett könyvtrailer (lásd lennebb) vetítése vezette fel, és a kötet grafikai arculata is jól láthatóan elég hollywoodiasra sikeredett.

A Gömb egyébként – újabb álomgyári hasonlóság – egy sorozat, a Fekete fény első darabja: egy olyan világot ismerhetünk meg belőle, amelyben nemcsak az Európai Unió bomlik fel, hanem a nemzetállamok is, helyüket az egymással rivalizáló városállamok veszik át, amelyeknek a falain kívül a túlélésükért küzdő kolóniák létesülnek, ezeknek tagjai olyan rusztikus tevékenységekből tartják fenn magukat, mint – jól illusztrálva valóság és fikció sajátosan laza viszonyát – a szerző által hobbiszinten űzött gombászás.

A főhős egy 13 éves kamaszfiú (~~nem~~ merő véletlen, hogy az író fia, a már említett Barni is nagyjából ennyi idős volt, amikor a regény ötlete megfogant), aki egy ilyen gombászkolóniában él, melynek tagjai tisztázatlan körülmények között – mivel a szerző és beszélgetőtársai óvakodtak a szpojlerezéstől – holmi bögölydrónok elől menekülni kényszerülnek, nos, ez a Vik nevű srác találkozik a titokzatos eredetű Gömbbel, amelyről szintén nem tudhattunk meg sokat, de hát tessenek elolvasni a regényt.

A Gömbnek – mint kiderült a beszélgetésből – alapvetően három rétege van: először is a klasszikus ifjúsági kalandregény műfaja, aztán egy szociografikus/társadalmi réteg, illetve egy metafizikai-filozófiai szint, amely azonban elég intelligens és fogyasztható ahhoz, hogy ne nyomja agyon a könyv cselekményközpontúságát.

Ami a felvetett társadalmi problémákat illeti, példaként álljon itt annyi, hogy az elképzelt, nem túl távoli jövőben nyugdíjaslázadások bontják meg a városok rendjét, ami ugyan első hallásra mulatságosan hangzik, de lehervad arcunkról a mosoly, mihelyt a demográfiai folyamatokra, a munkaerőpiaci viszonyok várható drasztikus átrendeződésére, illetve ebből kifolyólag akár a saját jövendőbeli nyugdíjazásunk bizonytalan perspektívájára gondolunk.

A Móra Könyvkiadó több mint fél évszázada a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom kiadásának talán legfontosabb műhelye. Dóka Péter szerkesztő elmondta, hogy a rendszerváltás után a legendás kiadót – sok más állami intézményhez hasonlóan – privatizálták, ennek eredményeként korábbi jelentősége csökkent, majdnem eltűnt a süllyesztőben. A Móra kiadót az utóbbi néhány évben sikerült újra felvirágoztatni, mégpedig olyan ifjúsági könyvek kiadásával, amelyek úm. tabutémákat feszegetnek. Dóka szerint nem igaz az a széles körben elterjedt nézet, hogy a fiatalok nem olvasnak, a gyermek- és ifjúsági irodalmat pedig a könyvkiadás egyik leginkább piacképes ágának tartja.

Bár Zágoni a regényben megjelenő atomizálódó, szétesett közösségek megrajzolásának inspirációjául egy riasztó kenyai élményét említette (ahol egy elitnegyedet szögesdróttal kerítettek el a környező városrészektől), azt sem tagadja, hogy a történet helyszínének megrajzolásában leginkább a közép-kelet-európai – azon belül az erdélyi – tájból ihletődött. A szóban forgó városállam pedig akár Kolozsvár is lehet, annál is inkább, mert azok a tendenciák, amelyek a könyvben disztópikus állapotok kialakulásához vezetnek, nagyon is jelen vannak Erdély individualista szellemű fővárosában…

Az erdélyiség azonban nemcsak a világábrázolásban, hanem az elbeszélés nyelvezetében is megfigyelhető – számolt be a könyvet publikáló Móra kiadó szerkesztője, Dóka Péter, akinek, elmondása szerint, közelharcot kellett vívnia azért, hogy a regionális kifejezések, nyelvi fordulatok benne maradjanak a végső változatban. Ezekre az erdélyizmusokra jó példa a ’csóré’ kifejezés, amelyet a korrektor egyszerűen nem értett.

Apropó nyelvezet, a Molyon ezt írja egy hozzászóló Zágoni könyvéről: „A letisztult, szép nyelvezet is előnye a könyvnek, mégsem ez fogott meg legjobban. Hanem az, hogy a történetben ott van a »gömb«, ami a regénybeli szerepén túl gondolatok sűrű erdejét növeszti az ember fejében.” És lelkes olvasóknál többet aligha kívánhat magának egy író…

Ez a csóré igazság.