A történelem „lóhosszal” a Visegrádi Négyek mögé helyezte Romániát

A szerző eleinte bezzegországként emlegeti Magyarországot, hogy aztán kibújjon a lóláb, és Románia szinte minden kudarcáért a szomszédot tegye felelőssé.
Hirdetés

Románia a 90-es évek elején több mint egy évtizedre a Nyugat előszobájába került, a visegrádi csoportba tömörült volt „szocialista táborbeli” kollégáival ellentétben.

A történelem „lóhosszal” a Magyarország–Lengyelország–Csehország–Szlovákia tömb mögé helyezett bennünket: miközben ők 1999-ben bejutottak a NATO-ba (Szlovákia kivételével), az 1997-es madridi csúcson kapott meghívás alapján, nekünk a koszovói háború nyújtotta lehetőségre kellett várnunk, hogy 2004-ben elkaphassuk a NATO „vonatát”.

A Nyugat számos más alkalommal is az előszobában várakoztatott bennünket:

míg a visegrádi csoport 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, bennünket csak 2007-ben vettek fel a klubba; de azóta Románia tagi státusza (igaz, a Bulgáriáé is) egyfajta kisebbik testvéré: a fejünk felett lóg az igazságüggyel kapcsolatos megfigyelés (a híres Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus, az EEM), mely megakadályozza, hogy maradéktalanul élvezhessük uniós tagságunkat (még mindig nem vagyunk Schengen része, vagyis még mindig formális határaink vannak az Unióval).

Ugyanígy még mindig előszobáztatnak bennünket az Egyesült Államokkal kapcsolatos vízumkényszer ügyében, egyes uniós vagy társult európai államok pedig még mindig korlátozzák a román állampolgárok bejutását a munka piacára.

Igaz, hogy a 90-es évekbeli és új évezred elejei előszobáztatásnak teljes mértékben

politikusaink inadekvátsága az oka, akik egy párhuzamos történelembe álmodták magukat:

miközben a lengyelek az antikommunista hős Lech Walesával meneteltek, a csehek pedig a neves színműíró (hasonlóan antikommunista) Waclaw (helyesen: Václav – a szerk.) Havellal, a mi államunk élén sztálinista dinoszauruszok, Silviu Brucan, Alexandru Bîrlădeanu és – engedelmükkel – utolsóként a listán, Ion Iliescu álltak; miközben a lengyelek, a magyarok és a csehek elindították az állam megreformálását és a masszív privatizációt, elnökünk bányászokat hívott Bukarestre egyetemi hallgatókat verni; végül, miközben a lengyelek, a magyarok és a csehek megkezdték a jelentkezést a NATO-ba, Ion Iliescu 1991-ben a Szovjetunióval írt alá kétoldalú szerződést! Iliescu egy siralmas szimbolisztikájú gesztussal a szerződés aláírásával kapcsolatos moszkvai látogatását pont 1991 nagypéntekjére ütemezte, semmibe véve saját népe keresztény érzéseit.

Mindezek a késlekedések számos hiányt okoztak nekünk,

hosszú távon megbontották gazdasági egyensúlyunkat és nagyon alacsony szintre süllyesztette önbecsülésünket.

Miközben Csehországba, Szlovákiába, Magyarországra vagy Lengyelországba az Audi, a Mercedes, a Volkswagen, a Suzuki jött autót gyártani, például, nekünk csak a maradék, a Renault jutott, de még ez is úgy döntött, hogy csak a legolcsóbb európai gépkocsit, az „5.000 eurós autót” gyártja itt (emlékeznek még?).

Miközben mind a négy említett országnak kereskedelmi többlete van, nekünk hiányunk van, méghozzá óriási; miközben mind a négy említett országnak a GDP több mint kétharmadát meghaladó kivitele van, a mi kivitelünk nagyjából a GDP egyharmadát teszi ki. A csehek és a szlovákok megőrizték népességük számát, a lengyelek is nagyjából, a magyarok a lakosság 5 százalékát vesztették el, de tőlünk távozott az egyhatoda! Maga az egy főre eső GDP, a fejlődés szintetikus mutatója is legalább negyednyivel a visegrádi tömb mögé helyez bennünket.

A visegrádi államokkal szembeni lemaradás és ütemvesztés krónikussá és fájdalmassá vált;

sok románban furcsa patológia alakult ki, kezdik elhinni, hogy mindenképpen történelmi lemaradásunk van, hogy némiképp lassabb haladásra ítéltettünk; sőt, egyesek azt az ostoba magyarázatot hajtogatják, hogy az ortodoxia „fogott vissza bennünket”. A románok hajdani adui, az önbizalom és a keresztény értékek körüli kohézió most kollektív depresszióvá és nemzeti önleértékeléssé vált, főleg a véleményvezér/vezető osztály tagjaiban.

Két több mint önmagáért beszélő példa:

A 90-es évek végén Romániát igazi, antikommunista és nyugatbarát értelmiségiek vezették (az elnök és a kormányfő is elismert egyetemi tanár volt, a kormány több minisztere pedig igazi kiválósága volt szakterületének), Magyarországot pedig Horn Gyula, egy ádáz sztálinista vezette, aki 1956-ban pufajkában és pisztollyal a kezében antikommunistákra vadászott az utcákon; ennek ellenére nálunk az a hit az uralkodó, hogy Horn egy született európai, Emil Constantinescunak, Radu Vasilének pedig génteszteket kellene magukon elvégeztetniük, hogy bebizonyítsák, nem mongolok vagy kongóiak.

Másrészről azt hisszük, hogy miénk a korrupció monopóliuma.

Az igaz, hogy a korrupció Romániában egy csapás, hogy akadályozza a fejlődést és a szociális frusztrációt táplálja. De ne essünk bele abba a bűnbe, hogy egyedülállóknak vagy bajnokoknak higgyük magunkat e téren: a budapesti Fejlesztési Minisztérium 2.115 milliárd forintnyi (nagyjából 7 milliárd eurónyi) szerződéssel jutalmazta meg a kormányzati személyiségekhez köthető első 10 céget és ez az egész összeg az Európai Unió strukturális alapjaiból származik. Ebből az összegből 1.963 milliárd e rangsor első öt cégéhez került (forrás itt).

Mindez azután, hogy a Simicska Lajos (Orbán Viktor korábbi kedvenc vállalkozója) által birtokolt építőipari cégcsoport 2013-ban, Németh Lászlóné (Simicska üzlettársa) mandátuma alatt helyi óriássá vált, a Fejlesztési Minisztériumtól kapott összes szerződés értéke 2013-ra elérte a 129 milliárd forintot (ami 500 millió eurónak felel meg!!!). Említsük meg még a legendás Vaclav Klaus cseh politikust (kormányfő és elnök), aki az 1.800 cseh cég 90-es évek elejei privatizációja idején milliárdost csinált magából és az összes hozzá közelállóból.

Nem, jóemberek, a románok semmivel sem kevésbé európaiak, vagy atlantisták a közép-európaiaknál.

Ám a mi gondunkat vezetőink inadekvátsága, lustasága és néha éppenséggel az ostobasága okozza. Igaz, hogy mi választottuk őket, de túl sok választási lehetőségünk sem volt…

Az utolsó előszoba, ahol bóbiskolásra kényszerültünk, az a liberális demokráciák globális klubja, az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlődési Szervezet). Az OECD-nek 35 állam a tagja az egész bolygóról, a világ legvirágzóbb és legerősebb államai. Az OECD-nek az Egyesült Államokon, Kanadán, Ausztrálián, Japánon, Izraelen, Dél-Koreán, Chilén, Mexikón, Törökországon és Svájcon kívül az EU-ból 25 ország is tagja, a kivételt Románia, Bulgária és Horvátország képezi. Az OECD-tagság létfontosságú a globális finanszírozások bizonyos államok felé történő irányításához. Például Chile, Izrael, Szlovénia és Észtország 2007-es OECD-csatlakozása után ezek alig öt év alatt megkétszerezték a külföldi alapok szerepvállalását, Litvániát pedig 2017-ben, alig egy évvel a csatlakozás után elözönlötték a befektetési alapok.

Mexikónak, például, bár OECD-tag, nagyjából egy negyednyivel gyengébb gazdasági teljesítménye van, mint Romániának (19.000 USD GDP/fő, PPP a mexikóiak esetében, csaknem 24.000 nálunk), Chile pedig egy szinten van velünk. Ami pedig a „szabadpiacot” illeti, Lettország elismerten az EU off-shore paradicsoma, bankjai pedig aktívan részt vettek a szegény Moldovai Köztársaságon áthaladt 20 milliárd USD, vagy a kisjenői (Chişinău) bankokból ellopott egymilliárd dollár tisztára mosásában.

Hirdetés

Törökország pedig nem örvend olyan nagy hírnévnek, ami a piacgazdaság működőképességét illeti. Ami pedig az OECD-be meghívott államokat illeti, kapaszkodjanak meg!, megtalálható köztük a „virágzó” Costa Rica, a maga (gazdagok klubjára nézve) kínos, alig 17.000 USD-s (PPP-módszertan) egy főre eső GDP-jével. Meglehet, hogy miután kirabolta a hajdani tulajdonokkal kapcsolatos kártérítésre szánt alapokat és öt évvel visszavetette Romániát, az Udrea–Bica párosnak nyugodt életben lesz része egy OECD-tagállamban, a pálmafák árnyékában…

Románia tehát sem nem korruptabb, sem nem fejletlenebb az OECD egyes tagjainál vagy tagjelöltjeinél. És akkor miért küszködünk már vagy 13 éve, hogy csatlakozzunk a szervezethez, és mégsem sikerül?

Egyszerű, egy halálos kombináció: Magyarország állandó ellenállása és politikusaink inadekvátsága miatt.

Tavaly szeptemberben Bukarestet Budapest akasztotta meg a jelöltségről szóló vita során, mert egy bíró betartotta a törvényt és betiltott egy illegálisan létrehozott középiskolát; Románia kormánya azonnal megijedt és kidolgozott egy külön törvényt annak a középiskolának, hátha-hátha megbékélteti Orbán komor embereit.

Sőt, a BRUA-vezetéken szállított összes fekete-tengeri román gázt bizonyos magyar cégeknek engedik át – véletlenül –, melyek közül az egyiket Orbán Viktor házi cégének tartják. Az eredmény: április 6-án, Párizsban, egy nappal azelőtt, hogy a várakozás szerint megvitatták volna Románia ügyét, Románia impozáns külügyminisztere megdöbbenéssel arról értesült, hogy a magyar ellenállás továbbra is akadályozni fogja ezt az ügyet.

Bár semmilyen érvet sem tud felhozni, mely az OECD feltételeivel lenne kapcsolatos,

Orbán Viktor azzal „ünnepli” Nagy-Románia Centenáriumát, hogy akadályozza csatlakozásunkat a szóban forgó szervezethez;

mindezen idő alatt úgy tűnik, mintha a bukaresti vezetőknek „nem esne le a tantusz”, és egyik megaláztatást a másik után szenvedik el a magyaroktól:

* külügyminiszterünket 2017 februárjában Budapesten alázták meg, amikor Orbán kormányzó mégsem fogadta őt, holott ő bejelentette, hogy azért utazik oda, hogy „újraindítsa” a kétoldalú kapcsolatokat;

* 2017 szeptemberében az OECD-felvétel blokkolásának megaláztatását szenvedtük el;

* decemberben a Nemzeti Ünnepünk magyar diplomaták általi bojkottálásával vettek bennünket semmibe;

* februárban nyilvánosan alázott meg bennünket a külügyminiszterük, Szijjártó Péter, aki arról értesítette a románokat, hogy „elkobozta” tőlük a tengeri lelőhelyekről exportált gázt.

Most újra, áprilisban szegény Meleşcanut meggyőzték, hogy legyen az Orbán-kormány bohózatának áldozata. Felmerül bennem a kérdés, vajon nem azért megy bele ebbe diplomáciánk vezetője, mert megfelel neki? Vajon ez is egy korral járó perverzió lenne, ki tudja?

Hé, ti Romániát vezető jóemberek, nem látjátok, hogy minek tesztek ki egy egész országot? Ti tényleg nem fogjátok fel Budapest játékát? Miért nem reagáltok? Miért titokzatoskodtok? Mit segít nektek az, ha a hivatalos médiátok „embargót” vezet be a témáról? Talán abban akarjátok támogatni Orbán Viktort, hogy bosszú által megédesítve élje át Trianon 2020-as évfordulóját…

 

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés