Orbán győzelme, Európa és a románok

Mindenki szörnyülködik, diktatúrát kiált, csomagol. Holott higgadtan is lehet nézni a dolgokat. Petre M. Iancu írása.
Hirdetés

Nagy a bánat Berlinben és Brüsszelben. Nem annyira azért, mert egy újabb tömeggyilkosság keretében vegyi fegyverekhez folyamodtak Szíriában, mint inkább Orbán Viktor magyarországi választási győzelme miatt. Mit jelent ez a demokráciára nézve?

És mit jelent ez általában az európaiak és különösen a románok számára?

Ezeknek az ügyeknek a megfelelő elemzéséhez mindenekelőtt óvakodni kell az előítéletektől,

a differenciálatlan megközelítésektől és az egyoldalúságtól. Nem minden jobboldali fasiszta és nem minden magyar nacionalizmussal szembeni európai bírálat van ipso facto rendben. 

Furcsának tűnik a nyugati elit egy része által mutatott aggodalom a magyar demokrácia iránt, tekintettel a magas részvételi arányra és Orbán Viktor egyértelmű, abszolút többséggel történt megerősítésére a tisztségében. Mit tegyünk, ha nekünk nem felelnek meg egyes választási eredmények?

Követeljük a nép leváltását, mely állítólag a propaganda által elhülyítve rosszul döntött?

Például a Brexit mellett? Trump mellett? Vagy Orbán mellett? Vagy az AfD (Alternatíva Németországnak párt – a szerk.) mellett? Örökké az oroszokat hibáztassuk?

Vagy megpróbáljuk elfogadni a demokratikus ítéletet és igyekszünk megfejteni, milyen üzenetet próbálnak évek óta küldeni a vezérlőpultoknál ülőknek a szabad világ népei anélkül, hogy bármilyen visszajelzést kapnának arra, hogy az meghallgatásra és megértésre talált?

Sok – többek között büntetőügyes – román politikushoz hasonlóan

Orbán Viktor ma született báránynak mutatja magát, pedig nem az.

A magyar kormányfő azt állítja, hogy a kereszténységet, az országát és Európát védelmezi egy nemzetétől és az európaiaktól mentálisan, politikailag, vallásilag és kulturálisan idegen invázióval szemben. Ez egy problémás állítás.

De nem kevesen elfogadják azt. Nem kevésbé vitatható a vezetésről alkotott elképzelése is. Még választói egy részét is aggasztják a vele szemben megfogalmazott, egyre intenzívebb korrupciós vádak, valamint az, ahogy a kormányfő megpróbálja ellenőrzése alá vonni az igazságszolgáltatást és a tekintélyelvűsége billogját magán viselő sajtót is.

Végül a – részben eltúlzott – euroszkepticizmusánál sokkal nagyobb aggodalmat kelt barátsága Putyin Oroszországával és nem utolsó sorban rezsimje szubliminálisan antiszemita, Soros-ellenes propagandája is.

Azt jelentené mindez, hogy Orbán antiszemita? Azt, hogy vegytiszta és kemény putyinista, meggyőződéses Európa- és demokráciaellenes?

Hiba lenne őt antiszemitának minősíteni,

tekintettel arra, hogy a zsidókkal szembeni ellenségesség egy nem igazán ellenőrizhető mentális betegség és lelki kór. Márpedig Orbán kormányfő tökéletesen ura önmagának és sohasem adott hangot zsidóellenes álláspontoknak. Ellenkezőleg.

Ugyanakkor szintén hiba lenne azt hinnünk, hogy ne tudná ügyesen adagolni álláspontjait és propagandakampányait oly módon, hogy elkerülje a judeofóbia vádját anélkül, hogy ugyanakkor elriasztaná – jaj – az antiszemita szélsőjobboldal egy részét a nemzeti-konzervatív mozgalmába való integrálódástól.

Oroszországhoz gyanús, de ideiglenes gazdasági-politikai érdekek kötik, nem utolsó sorban az atomerőmű megépítése Paksnál, a Duna mellett. De a Szkripal-család ellen az angliai Salisbury-nél elkövetett vegyi fegyveres támadásból kirobbant botrányban Magyarország a britekkel mutatkozott szolidárisnak, nem Moszkvával, az európai és amerikai partnerekkel, nem pedig a NATO ellenségeivel, elrendelve egy orosz diplomata kiutasítását.

Orbánnak ezzel egyidejűleg – a téves előrejelzésekkel szemben –

sikerült jól irányítania az adott pillanatban gyógyíthatatlannak tűnő válságba került nemzetgazdaságot.

Hirdetés

De a jelenlegi budapesti vezető ezen negyedik választási sikerének magyarázata jóval túlmutat a gazdasági sikerén és – vitathatatlanul – a migránsokkal és menekültettek szembeni politikájával, a globalizáció és a multikulturalizmus nacionalista elutasításával kapcsolatos.

Végső soron a 2018-as, a vele szembeni hiteles korrupciós vádak ellenére váratlan mértékű győzelem nagyrészt annak a 2015-ös három hétnek köszönhető, amikor Magyarország a Németország által tárt karokkal várt muzulmán migránsok rohamával szembesült.

Ez jelentős részben az e három hét által keltett rémület és az arra adott nyugat-európai, elsősorban német reakciók inadekváltságának a hatása. Mint ahogy annak az ellenséges érzetnek is, melyet Orbánnak azóta sikerült fenntartania, többek között a romániai magyarság körében is, holott Magyarország csak elhanyagolható számban fogadott be menekülteket, nevezetesen 2017-ben alig 1291-et. Tehát nem lehet szó válságról.

De a magyarok többsége mégis úgy fél tőlük, mintha lerohanták volna őket.

A Brexit és a német, osztrák, skandináv vagy olasz választások után nem kellene már titoknak lennie Európában,

hogy mind ennek az állítólagos válságnak és az attól való félelemnek, mind az arról keleten és nyugaton kialakult percepció különbségének kulcsfontosságú szerepe van a választásokban.

Az orbánizmussal szembeni leghevesebb bírálatok éppen abban hibáznak, hogy nemcsak a FIDESZ által aratott győzelem demokratikus jellegét nem hajlandók figyelembe venni, azt a tényt, hogy Magyarországon még mindig működik – még ha hibákkal is – a jogállamiság, hanem sikerének külső okait sem. Melyek azzal a sokakban megjelent érzéssel kapcsolatosak, mely szerint a – nyugati – baloldali elitek elszalasztották az alkalmat, hogy magukévá tegyék választóik üzenetét és nem tesznek semmit az elidegenedéstől és elgyökértelenedéstől való, sok európaiban kialakult félelem hatékony leküzdéséért.

Mint ahogy nem fogják fel, vagy nem akarják elfogadni sok – keleti – azon bajának komoly kezelését, akik szerint a nyugat, miután nem volt képes kikényszeríteni a kommunizmus perbe fogását, önmagát és – implicit módon – a Vasfüggöny mögötti részt átadta

egy progresszista, relativista, politikailag korrekt lázálomnak, az iszlamizálás és a globális terrorizmus veszélyének téve ki Európát.

Sok románt is ez a globalizáláson keresztüli modernizálástól és elgyökértelenedéstől, vagyis egy egyre bonyolultabb világban létrejövő instabilitástól való félelem mozgat, arra késztetve egyeseket, hogy feladják Európát egy olyan nacionalista irányultságú, látszólag kereszténypárti, valójában kleptokratikus, oligarchikus, korrupt és félanalfabéta rezsimért, mint amilyen a Dragneáé.

A román populista győzelem alapjából – akárcsak Magyarországon – nemcsak az identitárius, keresztény-nacionalista üzenet népszerűsége, hanem – nem utolsó sorban – a demokratikus ellenzék vérszegénysége is következik.

Az ellenzék Romániában is – végső soron – képtelennek látszik arra, hogy hitelesen, nyugodtan, hazafias módon artikulálja magát,

nem mondva le – mint teszi azt a PSD Szociáldemokrata Párt – a liberalizmus és jogállamiság elveiről, az európaiság és az ország nyugati szövetségesei iránti tiszteletről, akiktől nagymértékben függ mindnyájunk szabadsága, jóléte és biztonsága.

De mindent egybevetve a román jogállamiság, melynek korrupció elleni törvényeit és független igazságszolgáltatását kezdik teljesen gajra vágni, egyértelműen veszélyeztetettebbnek tűnik számomra, mint a magyar. E fenyegetés akutabb jellegének elismerését és az erre való adekvát választ a nyugat-európai elit legsúlyosabb hátralékai egyikének tartom.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés