Dragnea tovább szőtte a kormányőrségről szóló kémregényt

A nagyobbik kormánypárt elnöke szerint a kormányőrséget vezető tábornok az ügyészeknek szivárogtatott a miniszterek viselt dolgairól.
Hirdetés

A kormányőrség (SPP) vezetője arra használta az intézményt, hogy információkat gyűjtsön és befolyásolja a kormánytagokat, a pártok vezetőit és „bizonyos üzeneteket” juttatott el az ügyészekhez és bírókhoz – állította Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke vasárnap este a România TV műsorában.

A pártelnök megismételte: mandátuma kezdetétől elutasította a SPP szolgálatait, mert nem bízik az intézmény vezetőjében, Lucian Pahonţu tábornokban.

„Az intézmény vezetője évek óta túllépte hatáskörét, információkat gyűjtött és megpróbálta befolyásolni a kormánytagokat, a pártok vezetőit ilyen vagy olyan irányban, és néha sikerült is neki” – mondta Dragnea.

Hozzátette, a SPP parancsnoka bizonyos üzeneteket juttatott el az ügyészekhez és bírókhoz.

„A legtöbb ember, akivel beszéltem azt mondta, hogy ezek az üzenetek gyakorlatilag tőle származtak, de úgy állította be, (…) mintha az államfőtől, vagy a korábbi államfőktől jöttek volna” – hangoztatta a PSD elnöke.

Hirdetés

Dragnea szerint a SPP politikai aktivitása „valódi nemzetbiztonsági kockázatot jelent”.

Elmondta: nem hiszi, hogy Klaus Iohannis a miniszterek után nyomozna és hozzátette: maga az államfő sem veszi igénybe a kormányőrséget.

Hirdetés