Mi a közös A Viszkisben és Ceauşescuban?

Január 26-tól romániai mozikban is vetítik Ambrus Attila igaz történetét.
Hirdetés

A tavalyi év végén a Kincsem aratott nagy sikert a Cinema City hálózatában és más romániai mozikban is. A kolozsvári Iulius Mall egyik mozitermében a személyzet pislogva nézte, hogy telt ház van és a következő vetítésen is az van. Ez azért furcsa, mivel a soktermes, párhuzamosan több filmet vetítő Cinema City mozikban eléggé ritka, hogy kitegyék a Minden jegy elfogyott táblát.

A Kincsem sikerén felbuzdulva a film romániai forgalmazásával foglalkozó Taylor Projects az Antal Nimród által rendezett A Viszkist is bemutatja január 26-ától a Cinema City romániai hálózatában. És nem csak ott, hanem más mozikban is a Vándormozi kezdeményezés keretében, amely a forgalmazó, a Székely Szeretetszolgálat és Studio Nova együttműködésében jött létre. A Vándormozinak köszönhetően a film olyan településekre is eljut, ahol nincs mozi.

„Amint a Kincsem című film iránti érdeklődés is bizonyította, ezzel a vetítési módszerrel is igény van a kistelepüléseken a magyar filmekre és a megtekintésükkel járó közösségi élményre” – fogalmaz a Vándormozi közleménye.

A film valós eseményeken alapul, Ambrus Attila csíkszeredai származású bankrabló történetét meséli el. Ambrus maga is részt vesz több erdélyi vetítésen és közönségtalálkozón, erről későbbre ígértek részleteket a szervezők.

A filmet 2017. november 23-án mutatták be Magyarországon, ahol hatalmas sikert aratott, az első hétvégén több, mint 65 ezer nézőt vonzott. 2018 januárjáig már hozzávetőleg 300 ezer néző tekintette meg.

Hirdetés

És hogy mi a válasz a címben feltett kérdésre? Hát az, hogy A Viszkis romániai bemutatójának napja, január 26. a rossz emlékű Nicolae Ceauşescu születésnapja is egyben. És még az is, hogy a hajdani diktátor képe feltűnik a film trailerében:

 

Hirdetés