Iohannis a magyarokkal együtt ünnepelné a centenáriumot

Az államfő és a kormányfő is üzent a nemzeti kisebbségek napján.
Hirdetés

Klaus Iohannis szerint természetellenes lenne az országban élő kisebbségek nélkül ünnepelni az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó gyulafehérvári román nemzetgyűlés centenáriumát.

Az elnök hétfőn, a romániai nemzeti kisebbségek napján kiadott üzenetében köszöntötte különböző nemzetiségű polgártársait, megemlítve, hogy nemrég hirdette ki azt a törvényt, amely a nemzeti ünnepek sorába emeli december 18-át. Iohannis ezt írta:

„A Nagy Egyesülés centenáriumának Romániájában a politikának, a civil kezdeményezéseknek, az oktatásnak és a kultúrának meg kell maradnia a tolerancia, a nyitottság, a másság elfogadásának és egymás tiszteletben tartásának jegyében. Természetellenes lenne a centenáriumot a nemzeti kisebbségek nélkül ünnepelni, amelyek jelentősen hozzájárultak a modern Románia fejlődéséhez.”

A nemzeti kisebbségek szerepét Mihai Tudose miniszterelnök is ünnepi üzenetben méltatta:

„A mai ünnep nemcsak a kisebbségeké, hanem mindannyiunké. A nemzeti kisebbségekhez tartozó románok részesei voltak országunk történelmének, és részei lesznek Románia jövőjének is.”

December 18. nemzeti ünneppé nyilvánításáról a nem magyar kisebbségek parlamenti frakciójának javaslatára idén ősszel fogadott el törvényt a parlament. A jogszabály szerint az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak a nemzeti kisebbségek napja alkalmából szervezett kulturális rendezvényekre, és a törvény azt is előírja, hogy az ünnepről a román közszolgálati televízió és rádió is beszámoljon. Nem rendelkezik a törvény arról, hogy a bevezetendő új nemzeti ünnep munkaszüneti nappá válna Romániában.

Hirdetés