A Szent Korona eltávolítását követelik a román nacionalisták

Persze az Erdélyi Történeti Múzeumban szervezett Coronatus in Regem Hungariae című kiállítás teljes anyagával együtt.
Hirdetés

A nackó hiszti előzményei: múlt pénteken Coronatus in Regem Hungariae címmel rendhagyó kiállítás nyílt Kolozsváron, az Erdélyi Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum közreműködése eredményeképpen, amely a magyar koronázások alkalmával kibocsátott arany-, ezüst- és bronzérmeket, no meg a magyar Szent Korona eredeti technikával készült másolatát mutatja be.

Nosza, több se kellett a hős, hazafi, nemzetvédő románoknak. Azonnal nekiestek a múzeumnak, a szervezőknek, a magyar kormánynak, mindenkinek, aki épp eszükbe jutott, hogy a kiállítással besározzák a nagy egyesülés közelgő ünnepét. Elsőként Liviu Alexa újságíró közölt fröcsögő és mocskos „szájú” publicisztikát az ügyben, de aztán sorra felébredtek a sokak számára talán teljesen ismeretlen, önmagukat patrióta kulturális egyesületnek nevező vérnackó társaságok is.

Legutóbb hat ilyen csoport tett közzé egy afféle tiltakozó kiáltványt. Teljes egyetértésben azt dörgik, hogy a kiállítás megalázó sértés a románokra nézve. Idézünk: „Ez olyan, mintha mi, románok, kiállítást szerveznénk Budapesten arról, hogyan foglalta el a román hadsereg a várost 1919-ben, és pont a magyar nemzeti ünnep alkalmával.” Értik, ugye?

A kiáltvány aláírói leszögezik, hogy a magyarázat, miszerint a kiállítás egy különleges multikulturális rendezvény, amely a szervező intézmények közötti jó viszonyt is tükrözi, nevetséges, süket duma. Az tükrözte volna az intézmények közötti jó viszonyt, ha a Magyar Nemzeti Múzeum a nagy román egyesülést bemutató kiállítás szervezésében működött volna közre. Hiszen Magyarország is annyi dokumentummal rendelkezik, amelyek a nagy egyesülésre vonatkozó történelmi igazságot mutatják be, és nem azt az eltorzított igazságot, amelyet például a Székely Hadosztály 1919-es erdélyi tetteit dicsőítő budapesti kiállítás ábrázolt nemrég. Magyarország nem egy szebb jövőért, hanem egy szebb múltért harcol, harsogják az aláírók.

A nackó egyesületek az Erdélyi Történeti Múzeumon is elverik a port. A tény, hogy a román állam egyik jelentős intézménye ilyen akciókba keveredik, arra utal, mennyire elkeserítően silány állapotok uralkodnak ott. Ja, és a kormány is hibás, mert pénzt ad olyan intézményeknek, amelyek ilyen szörnyűségekre vetemednek.

Hirdetés

Következtetés: az aláíró hazafias kulturális egyesületek a szentséggyalázó tárlat eltávolítását követelik, továbbá egy új, a nagy román egyesülés dicsőségét bemutató kiállítás megszervezését. De most mindjárt!

És akkor, az aláírók (töredelmesen bevalljuk, jó részükről sose hallottunk): Romániai Avram Iancu Kulturális-hazafias Társaság (ezek szerint van nem romániai is), Kolozsvári Astra Szakosztály, Carpatica Kulurális Alapítvány, Virtus Romana Rediviva Kulturális-tudományos Társaság, Dragoș Vajda PRO Máramaros Kulturális Társaság, Pro Memoria 1940-1945 Nemzeti Szövetség az Etnikailag Üldözött Románokért.

Hirdetés