Legyőzte Hollandiát a megfiatalított román férfi kosárválogatott (VIDEÓval)

A vb-selejtezőkben jobban megy, mint az Eb-n.
Hirdetés

Sokféle sporteseményt rendeztek már Kolozsváron, de  férfi kosárlabda világbajnoki selejtezőt vasárnap estig még sosem. Ugyanis kosárlabdában mindezidáig nem voltak vb-selejtezők, a kontinensbajnokságok legjobb csapatai mehettek négyévente a világbajnokságra. Idén azonban a nemzetközi szövetség (FIBA) rettenetesen megkavarta a versenynaptárt, a klubszezonba beékelve válogatott mérkőzéseket. 

Ráadásul komoly logisztikai elvárásokat is támasztott a FIBA, így például a vb-selejtezőket minimum 5000 férőhelyes sportcsarnokban kell megrendezni, amivel Románia esetében azt jelentette, hogy kizárólag Kolozsvár jöhetett szóba. Két és fél hónappal az Európa-bajnokság után viszont egy megfiatalított, a nyári U20-as Európa-bajnokság másodosztályát megnyerő játékosokra épített hazai csapat lépett pályára Hollandia ellen, és rohanós játékával sikerült is győznie.

A román válogatott új edzője, a macedón Zare Markovszki a gyenge kezdés után (3:11 a 6. percben) lehozta a csapat veteránjait és a honosított amerikai Giordan Watsont, és a három triplát behintő Török Rolland mellett négy 1997-ben vagy azután született játékosból (Kuti, Câţe, Nicolescu, Darwiche) álló ötöst vetett be, amely szétfutotta a hollandokat.

A negyedik negyedben már 18 pont (68:50) volt a hazai előny, és bár a végén a vendégek lefaragtak belőle valamennyit, az 5300 néző számára a meccs végén az volt a legfőbb kérdés: hogy a fenébe győzte le két nappal korábban ez a holland csapat a horvátokat?

És akkor nézzük, hogyan kosaraztak a fiúk:

Hirdetés

 

 

Férfi kosárlabda világbajnoki selejtezők, európai D csoport, 2. forduló:
ROMÁNIA–HOLLANDIA 75:68 (16:15, 18:12, 20_19, 21:22)
Pontszerzők: Török 13 (3×3), Câţe 12, Watson 11, Nicolescu 9 (1×3), Moldoveanu 8 (2×3), Kuti 7, Mandache 6, Darwiche 6, Orbeanu 3 (1×3), illetve Franke 14 (1×3), De Jong 12 (1×3), Vorel 9, Hammink 8 (1×3), Kloof 7, Oudendag 6, Williams 4, Schaftenaar 4, Van der Mars 2, Voorn 2.
A csoport másik mérkőzésén: Horvátország–Olaszország 64:80.
A csoport állása: 1. Olaszország 4 pont, 2. Románia 3, 3. Hollandia 3, 4. Horvátország 2.

Hirdetés