„Jean-Claude Juncker határozott hangú nyilatkozatban szólította fel az ukrán kormányt az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartására. Az Európai Bizottság elnöke világossá tette, hogy nem csatlakozhat az Európai Unióhoz egy olyan állam, amely nem fogadja el az európai közösség alapját jelentő normákat. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma közleményt adott ki, amelyben figyelmeztetik Ukrajnát az oktatási törvény jogsértő jellegére, és emlékeztetik a kijevi kormányt nemzetközi kötelezettségvállalásaira.”

Ez az a hír, amelyet hiába is keresnénk

a különböző hírügynökségeken annak apropóján, hogy – miután Petro Porosenko államfő aláírta – mától hatályba lépett az ukrajnai nemzeti kisebbségek oktatásbeli anyanyelvhasználatát hazavágó törvény. Ezzel szemben a kijevi amerikai nagykövetség sietett üdvözölni a jogszabályt, mindjárt annak elfogadása után, az Európai Bizottság pedig csak egy magyarországi napilap kérdésére volt hajlandó rövid nyilatkozatot kiadni az ügyben – érdemes elolvasni teljes terjedelmében, a bürokratikus bullshitológia szép példája („hangsúlyozták a megvizsgálás szükségességének fontosságát”).

Cseppet sem meglepő tehát a mérhetetlen cinizmus,

amellyel az ukrán állam képviselői kezelik ezt a kérdést. A bukaresti ukrán nagykövet például, aki szemrebbenés nélkül kijelenti, hogy nem kell aggódni, egyetlen kisebbségi nyelven oktató tanár sem veszíti el a munkahelyét, éppen csak átképzik őket – nyugi, az állam költségén –, hogy ezentúl ukrán nyelven is taníthassanak. Vagy elég, ha arra a – számunkra túlságosan ismerős – retorikára gondolunk, miszerint mindez a kisebbségi gyerekek érdekét szolgálja, mert jobban érvényesülnek majd, ha jól beszélik az államnyelvet, és ezáltal úgymond ők is teljes jogú tagjai lesznek az ukrán társadalomnak.

Dacă voi nu mă vreți, eu vă vreu. (Ha ti nem akartok engem, én akarlak titeket.)

Boldogítunk benneteket, akkor is, ha belegebedtek.

A mi hasznos idiótáink pedig nem győzik hangsúlyozni, hogy nem kell túlzásokba esni, a magyar kormány szokása szerint túltolta a biciklit, hiszen a törvény igazából az oroszok ellen irányul, a többi kisebbség csak „járulékos veszteség”, és nézzük a jó oldalát: legalább megtanulnak rendesen ukránul.

Egyrészt nem tudom, mennyivel kellemesebb „járulékos veszteségként” elvérezni, másrészt kételyeim vannak, igazi, elvhű européer demokratához méltó-e az elképzelés, hogy az oroszok nyelvhasználati jogát nyugodtan lehet csorbítani, a többit meg majd valahogy elintézzük. (Anélkül, hogy elmerülnénk az ukrán–orosz viszony rendkívül érzékeny részleteiben, nem fogadhatóak el azok a mentegetőzések, amelyek úgy kezdődnek, hogy „de Putyin is…”; mint ahogy az sem lenne elfogadható, ha válaszként a kijevi törvényre csorbítanák a magyarországi vagy romániai ukránok jogait.)

Ezért aztán bármit is gondoljunk a budapesti vagy a bukaresti kormányról, ebben a kérdésben

helyes és támogatandó, ha minden lehetséges politikai eszközt bevetnek Ukrajna ellen

(ezt szokták a fanyalgók „keménykedésnek” nevezni). Az ukránok, akik a nemzetépítésnek abban a szakaszában vannak, amikor a nemzeti nyelv státusa elsődleges fontosságú, nem fognak a két szép szemünkért meghátrálni. Őket erősítik a nyugati kancelláriák elmaradt dorgáló állásfoglalásai. Ezek az állásfoglalások pedig azért maradtak el, mert a szóban forgó kancelláriáknak stratégiai érdeke az ukrán állam megerősödése a nagy orosz medvével szemben; ezért alig tehetnek olyasmit az ukránok, amiért nyílt megrovásban részesülnének.

Azok, akik eddig abban az illúzióban ringatták magukat, hogy a demokratikus politika elvekről és eszmékről szól, hogy amikor a vezető politikusok értékekről beszélnek, azt szó szerint kell érteni, vessék tekintetüket Ukrajnára, és jussanak eszükbe a nyelvi jogaikból hamarosan kisemmizett kárpátaljai magyarok, az ottani románokkal, oroszokkal, lengyelekkel együtt. Nem történt egyébként semmi különös:

az ukrán példa fájdalmasan mutatta fel a politikai beszéd és cselekvés sajátos viszonyának természetét.

És amikor ismét filippikákat hallunk a jogállamról, demokráciáról, emberi jogokról, gondoljunk ezekre a beszédes, mély, cinkos hallgatásokra.