A romák „királya” is a rendőrség célkeresztjébe került

Gazdasági bűncselekmények miatt tartottak házkutatást többek között nála is.
Hirdetés

Házkutatásokat tartott a rendőrség szerda reggel nyolc megyében és Bukarestben, gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos ügyben – közölte a Mehedinţi megyei rendőrség.

Kolozs, Szeben, Temes, Hunyad, Dolj, Gorj, Mehedinţi és Argeş megyei, illetve bukaresti helyszíneken zajlanak a házkutatások.

Adócsalással és pénzmosással gyanúsított személyeknél vizsgálódnak, akik illegális ügyleteik révén állítólag több mint 5 millió euróval károsították meg az államot.

Rendőrségi források szerint a magát a romák nemzetközi királyának valló Dorin Cioabă is érintett az ügyben.

A rendőrség közleménye értelmében a házkutatások után 32 személyt kísérnek be kihallgatásra.

A házkutatást követően Cioabă közölte: őt nem gyanúsítják semmivel, hanem a feleségét idézték be kihallgatásra tanúként egy adócsalással és pénzmosással kapcsolatos ügyben.

Hirdetés

Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva Cioabă azt mondta, ő is, és a felesége is ártatlanok, de mivel neje ellen előállítási parancsot adtak ki, meg kell jelennie a rendőrségen, ő pedig el fogja kísérni.

A romakirály azt monda, felesége cége ólmot vásárolt attól a Mehedinţi megyei vállalattól, amely ellen nyomozás indult, vélhetően ezért akarják kihallgatni az ügyben tanúként, ő maga pedig felesége mellett fog tanúskodni.

 

Hirdetés