Visszafizetik az autó forgalomba helyezésekor jogtalanul legombolt illetéket

Ez Önt is érintheti, amennyiben az elmúlt tíz évben autót vásárolt, és beiratáskor fizetett az államnak.
Hirdetés

A kormány pénteki ülésén úgy határozott, hogy visszaadják tíz évre visszamenőleg valamennyi állampolgárnak azokat az összegeket, amelyeket környezetszennyezési illetékként, autóregisztrációs adóként, vagy egyéb hasonló néven létesített illetékként fizettek be az államnak.

A döntés azt követően született, hogy februárban a bukaresti kabinet eltörölte a környezetszennyezési illetéket, és ezáltal jelentősen olcsóbbá tette a használt járművek forgalomba helyezését.

2007 óta létezik ilyen adó, amelyet időnként átneveztek. Először az autóregisztrációs adót vezették be 2007-ben, de azt kifogásolta az Európai Unió az áruk szabad mozgásának korlátozása miatt. A 2007-es uniós csatlakozása óta vámmentesen lehet használt autót behozni Nyugatról, Bukarest pedig a regisztrációs adóval próbálta meggátolni, hogy az ország Európa autótemetőjévé váljék.

Az Európai Bíróság 2011 áprilisban állapította meg, hogy Románia megsérti az európai uniós jogot az autóregisztrációs adóval. Ezt követően csökkentették az adó mértékét, majd 2013-ban átnevezték környezetszennyezési illetéknek.

Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter pénteken elmondta, ezzel az intézkedéssel igazságot szolgáltatnak mindazoknak, akik 2007 és 2017 között befizették ezt az adót.

Hirdetés

A sürgősségi kormányrendelet a közlönyben való megjelenést követően lép hatályba, ettől számítva két hónapon belül dolgozzák ki az alkalmazási szabályokat. Az illetéket kérvény benyújtásával lehet visszaigényelni. A kormány által megszabott ütemterv szerint az illeték-visszafizetés 2018. január 1-jén kezdődik és 2019. március 31-én zárul.

Az idei első fél évben 253 ezer használt járművet értékesítettek Romániában, 84 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A látványos növekedéshez nagyban hozzájárult a környezetvédelmi illeték februári eltörlése. 

Hirdetés