Elutasított a szenátus egy magyarellenes törvénytervezetet

A magyar autonómiamegmozdulásokat szerette volna ellehetetleníteni egy szociáldemokrata képviselő.
Hirdetés

Elutasította szerdán a szenátus a Tudor Ciuhodaru szociáldemokrata képviselő által márciusban benyújtott törvényjavaslatot, amelynek értelmében 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztést róhatnának ki olyan rendezvények szervezéséért, amelyek az alkotmányos rend megváltoztatását célozzák, illetve megnehezítik vagy megakadályozzák az államhatalom gyakorlását.

A tervezet kezdeményezője a Büntető törvénykönyvet módosító javaslat benyújtásakor úgy nyilatkozott: a jogszabály kimondottan a „szélsőséges, szeparatista megnyilvánulásokra” vonatkozna, amelyek sértik az alkotmány első cikkelyét. Ciuhodaru érvelése szerint Romániában a szabadság és demokrácia nem mehet el odáig, hogy „a szélsőséges, szeparatista és revizionista megnyilvánulások kikezdhessék a román állam lényegét”.

Şerban Nicolae, a jogi bizottság elnöke szerint azonban a javaslat átfedéseket tartalmaz már érvényben lévő jogszabályokkal, és inkoherenssé tenné a Büntető törvénykönyv 397-es cikkelyét.

Mihai Goţiu szenátor a szavazást megelőző vitában arra hívta fel a figyelmet, hogy a csendőrség adatai szerint 2016 első félévében 157 bírságot róttak ki nyilvános rendezvények során, ezek közül a legtöbbet abból a célból, hogy megakadályozzák ezen rendezvényeket, ami Goţiu szerint a szólásszabadság korlátozását jelenti.

Hirdetés

Ciuhodaru indoklásában azt írja: Románia mindig nagyon toleráns állam volt, amelynek kisebbségei nem panaszkodhatnak üldöztetésre vagy marginalizációra, de a szélsőséges rendezvényeket elbátortalanító intézkedések hiányában ezek a megnyilvánulások „súlyosakká” váltak. Példaként említi „Sógor Csaba és Tőkés László magyar etnikumú európai parlamenti képviselők kéréseit”, valamint azt, hogy Marosvásárhelyen a Székelyföld autonómiáját követelték a székely szabadság napjának résztvevői.

A tervezetről a szenátus első kamaraként szavazott, a végső döntés a képviselőházé.

Hirdetés