Legenda, hogy zömében magyarországi turisták érkeznek Háromszékre

Az odalátogatók 90 százaléka belföldről jön, úgyhogy ezentúl nagyobb figyelmet szentelnek nekik.
Hirdetés

Nagyobb figyelmet fognak szentelni a helyi hatóságok a belföldi turistáknak, mivel a statisztikai adatok arra engednek következtetni, hogy a Kovászna megyébe látogatók zöme nem külföldről, hanem az országból érkezik – jelentette ki hétfőn a Kovászna megyei tanács elnöke.

Tamás Sándor sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a Kovászna megyébe érkező turisták 90%-a romániai volt, és csak 10%-uk jött külföldről – írja az Agerpres. A megyei tanácselnök szerint a „legendákkal ellentétben” a látogatók mindössze 8-9%-a érkezik Magyarországról.

Az elmúlt két évben népszerűsített, Háromszék – Kastélyok és kúriák földje brand egyre ismertebb, és a „nemesi turizmus” egyre több látogatót vonz a térségbe – tette hozzá Tamás Sándor a Szent György Napok keretében április 28-a és 30-a között megrendezésre kerülő idegenforgalmi vásár programismertetőjén. A rendezvényre több mint húsz hazai és külföldi kiállítót várnak.

A megyei önkormányzat a Kovászna megyei turizmus évének nyilvánította a 2017-es esztendőt, amely során hazai és nemzetközi szinten is népszerűsítik a megye idegenforgalmi látványosságait.

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület adatai szerint Háromszékre tavaly 98000 turista érkezett, akik összesen 520478 éjszakát töltöttek a vendéglátó egységekben. Ez a szám 40000-rel több, mint 2015-ben.

Hirdetés