Magyar ezüst a torna Európa-bajnokság első döntős napján!

Kovács Zsófia sporttörténelmet írt Kolozsváron a tornász Eb összetett versenyében, miközben hallotta, hogy magyarul szurkolnak neki.
Hirdetés
Brit–magyar verseny zajlott a női egyéni összetett aranyérméért pénteken a kolozsvári torna Európa-bajnokság első döntős napján. Végül II. Erzsébet királynő születésnapján a God Save The Queen csendült fel a Szamos-parti sportcsarnokban. 
 

A 17 éves Kovács Zsófia azonban ezüstérmével is sporttörténelmet írt, 

hiszen ebben a versenyszámban eddig a legendás Ónodi Henrietta 1990-es harmadik helye volt a legjobb magyar eredmény. 
 
A dunaújvárosi lány szurkolói hajnalban keltek útra, miután megtudták, hogy kedvencük csütörtökön a második legjobb eredménnyel jutott a döntőbe. A fináléban ráadásul már a rajt előtt kiesett egy rivális, a kvalifikációban harmadik német Tabea Alt a bemelegítésnél sérült meg és lépett vissza, így a közel 6000 néző Kovács és az előző Eb-n bronzérmes brit Elissa Downie csatáját láthatta az aranyért. 
 
Ugrásban és felemáskorláton hajszállal – egyaránt 0,033 ponttal – volt jobb a magyar lány, gerendán viszont Downie megingott, miközben Kovács Zsófia hibátlanul végigvitte gyakorlatát, amelyre négytized ponttal kapott többet riválisánál. 
 
Kovács Zsófia talajon | Fotó: Manases Sándor
 
Kovács Zsófia talajon | Fotók: Manases Sándor
 
Az érmekről végül a talaj döntött, ahol a selejtezőkben sokkal jobban (1,3 ponttal) teljesített Downie. A brit lány ráadásul utolsóként, Kovács eredményének tudatában lépett szőnyegre, és a gyakorlatának nehézsége is hat tizeddel magasabb volt. 
 
Hiába javult a magyar lány a selejtezőkhöz képest, 13.033 pontja után a dinamikus Downie egy látványos megingás ellenére is 13.833-at kapott, és ezzel övé lett az aranyérem.
 
Az interjúzónában így is Kovács Zsófia volt a sztár, sorra kapta a kérdéseket. Amíg rá vártunk, edzőjét, Trenka Jánost bírtuk szólásra, aki szerint nehéz lett volna megelőzni a talajon rendkívül erős angol lányt. 
 
„Nem szabad fájjon ez az ezüst, tegnap még 1,3, ma már csak 0,3 pont volt a különbség köztük. Zsófi jól versenyzett, nagy rontása nem volt, fejben rendben volt. Talajon kell fejlődni, ott előkészületben van két erősebb elem” – mondta a tréner, aki bevallotta, hogy tanítványához hasonlóan neki sem volt még ilyen tapasztalata ilyen magas szintű versenyen.
 
Torna-Eb érmesei | Fotó: Manases Sándor
 
Kovács Zsófia, Elissa Downie (brit) és Melanie de Jesus dos Santos (francia)
 
Kovács Zsófia hatalmas élményről mesélt, és elmondta, hogy hallotta, amikor magyarul szurkoltak neki. 
 
„Nagyon örülök a második helynek, ez az ezüst nagy lendületet ad a karrieremnek. A gerenda előtt jobban izgul az ember, az a legnehezebb szer, és hát meg kellett szokni ezt a hatalmas termet és pódiumot, de nem éreztem feszültséget” – mondta a friss ezüstérmes, aki szombaton ugrásban és felemáskorláton is érdekelt lesz a szerenkénti döntőkben. 
 
Szintén ekkor versenyez lólengésben Berki Krisztián, a lólengés olimpiai bajnoka is.  
 
A férfiaknál a címvédő Oleg Vernyajev győzött az összetett verseny mai döntőjén, a riói olimpián összetett ezüstérmes ukrán sportoló gyűrűn és lovon volt a legjobb.         
 
Érmesek a kolozsvári torna-Eb férfi összetett versenyében | Fotó: Manases Sándor
Férfi egyéni összetett: 1. Oleg Vernyajev (ukrán) 85.866 pont, 2. Artur Dalalojan (orosz) 85.498, 3. James Hall (brit) 84.664, …18. Kardos Botond (magyar) 78.531, … 22. Babos Ádám (magyar) 77.265. 
Női egyéni összetett: 1. Elissa Downie (brit) 55.765, 2. Kovács Zsófia (magyar) 55.432, 3. Melanie de Jesus dos Santos (francia) 55.065, … 18. Ioana Crisan (román) 51.032, 23. Olivia Cimpian (román) 50.106, 24. Dévai Boglárka (magyar) 49.198. 

Hirdetés