Kovászna megyében nagyon tél van

Április közepén kemény téli körülmények között lehet csak közlekedni.
Hirdetés

Kovászna megye egész területén téli körülmények között zajlik a közlekedés, az utak havasak, hókásával borítottak.
Cristian Drincă mérnök, az országúti felügyelőség vezetője az Agerpres hírügynökségnek pénteken elmondta, a hóekék dolgoznak, nincsenek lezárt utak, de a DN11-es úton, az Ojtozi-hágón, valamint a DN 10-es úton, Buzău megye fele, és a DN12-es úton, Hargita megye irányában nehéz körülmények között lehet haladni.

Elmondása szerint péntek reggel, a DN11-es úton, az Ojtozi-hágón, egy fa rádőlt egy gépkocsira. Áldozatok nem voltak, a forgalmat nem kellett leállítani.

„Szerencsére nem történt nagyobb baj. A sofőrt elszállította egy SMURD egység, az utat szabaddá tették a mi embereink, gyakorlatilag nem állt le a forgalom. (…) Nagyon sokat havazott, az utakon 1-2 centiméteres hó van, az utak mellett azonban helyenként a 60 centimétert is eléri a hóréteg vastagsága’ – mondta Drincă.

Kovászna megyében szerda este óta havazik és a hatóságok azt tanácsolják a gépkocsivezetőknek, hogy csak akkor induljanak útnak, ha téli körülményekre felkészített autóval mennek.

Hirdetés