Az Omega lesz az idei Szent László Napok sztárfellépője

Kóbor János ebből az alkalomból rutinosan sétált be a szervezők váradi sajtótájékoztatójára.
Hirdetés

Június 19–25. között a Szent László-év jegyében szervezi meg a Szent László Egyesület és partnerszervezetei a Szent László Napokat Nagyváradon. Az esemény nagyszínpadi fellépőit ismertették a szervezők a mai sajtótájékoztatón, melynek meglepetésvendége is volt.

Zatykó Gyula főszervező közölte: hét napon át kulturális programok egész sora várja az érdeklődőket, de a vár udvarán és épületeiben zajló programok hétvégére érik el a csúcspontjukat. A főszervező bejelentette, hogy az idén a nagyváradi városháza is partnere a rendezvénynek: az önkormányzat nemcsak logisztikai, hanem anyagi támogatást is nyújt.

Dacian Palladi városmenedzser a sajtótájékoztatón megköszönte a Szent László Napok szervezőinek, hogy a fesztivállal közelebb hozzák egymáshoz a város és a térség magyar és román közösségét. Palladi emlékeztetett, Nagyvárad nem létezne, ha Szent László nem alapította volna meg. „A múltat a jelenhez és a jövőhöz kell kötni, ezért a városháza úgy döntött, támogatja az eseményt” – jelentette ki a városmenedzser, aki Nagyvárad egyik legfontosabb rendezvényének nevezte a Szent László Napokat.

Mihai Jurca, a város idegenforgalmát népszerűsítő egyesület (APTOR) vezetője arról beszélt, hogy ők is mindent megtesznek a Szent László Napok népszerűsítéséért, Magyarországról szeretnének minél több turistát Váradra csábítani egy city breakre a fesztivál idejére.

Mihálka Melinda, Kóbor János, Dacian Palladi, Mihai Jurca, Orbán András és Zatykó Gyula

A pénteki és a szombati fellépőket Mihálka Melinda programigazgató ismertette. Kiderült, pénteken a Loyal, a Pannonia All Star Orchestra, az Anna and the Barbies lép a Szent László Napok nagyszínpadára, a fiatalos kezdés után pedig a szombati nap a nosztalgié, ekkor ugyanis a KFT és Demjén Ferenc csap a húrok közé.

Hirdetés

A fesztivál tetőpontja kétség kívül vasárnap lesz, amikor Nagyvárad legendás együttese, a Metropol, végül pedig az Omega zárja az egy hetes fesztivált.

A sajtótájékoztatón részt vevő egykori Metropol-tag, Orbán András elmondta: csaknem ötven évvel megalakulásuk után koncerteznek ismét Váradon. Azt ígérte, magukkal hozzák a régi slágereket, amelyeket annak idején oly sokan szerettek, de nem hosszú ideig hallhattak, mivel az együttes feloszlott, tagjai pedig szétszéledtek a nagyvilágban.

Akárcsak egy évvel korábban Kolozsváron tette, Kóbor János, az Omega legendás frontembere Nagyváradon is alaposan meglepte az újságírókat, hiszen váratlanul sétált be a sajtótájékoztatóra. Elmondta: Várad „az utolsó mohikán”, ahol mostanáig nem volt alkalma fellépni az Omegának, így régi adósságot sikerül törleszteniük a Szent László Napokon. Fennállásuk 55. éve alkalmából az 55 évnek a best offját hozzák magukkal, s próbálják belesűríteni egy mintegy kétórás koncertbe.

Hirdetés