Mivé lettünk volna a NATO és az Európai Unió nélkül? Fehéroroszországgá – a válasz undorítóan egyszerű. Három hónapja, amióta ezek átvették a hatalmat Romániában, csak két dologról folyik a szó: az igazságszolgáltatás elleni támadásról és a választási alamizsnákról. És amikor több százezren nem fizetésért és nyugdíjért vonulnak utcákra, amikor többek között még a szakszervezetek is azt mondják, hogy a költségvetés nem bírja el a szocialista pénzszórást, nos, akkor ez azt jelenti, hogy az országnak akkora gondja van, mint ő maga.

Ahányszor ezek hatalomra kerülnek, mindig a nagykövetségek maradnak az utolsó mentsvár; akkor hirtelen az Európai Unió és a NATO is eszünkbe jut.

Ahányszor ezek hatalomra kerülnek, Románia vészhelyzetbe kerül,

és amiről azt hittük, hogy csak korporatista szeszély vagy rolleres hipszterizmus, annak muszáj polgári tüntetésekké válnia. Csakhogy ezúttal sokkal súlyosabb a helyzet. A tévék többsége az ő kezükben van. Az újságok – amennyi még maradt – csak annyit számítanak, hogy megesküdhess, még létezik írott sajtó. A hírportálokra, arra a kevés normálisra, csak akkor irányul figyelem, ha híreiket megosztod a Facebookon; az embert elkapja a keserűség, ha a nézettségüket a dák energiákról vagy a legionárius „szentségről” szóló zagyvaságokéval hasonlítod össze. Az intézményekkel ugyanez a helyzet. Lassan-lassan az állami szerződésekkel vagy szerződésecskékkel megdobott magáncégek is megtanulnak félni, és belesodródnak a közéleti hallgatás spiráljába – a főnököd rád szól, hogy egészségesebb dolog, ha macskás képeket teszel ki a hírfaladra és nem a #rezistet.

Szóval már csak a nagykövetségek maradtak – annak ellenére, hogy kormányra kerülve ezek azt remélték, hogy a saját gondjai által lefoglalt Európai Unió és AEÁ hanyagolni fogja a Balkán kapuját.

Ez egy játék az idegekkel.

Dragnea, Tăriceanu és bandájuk három hónapja milliméterenként erőltetik a dolgokat,

hogy lássák, meddig mehetnek el. Meddig feszíthetik a húrt.

Jön az ALDE-s (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) rossz rendőr és belerondít mindenbe, amit az euro-atlanti értékek jelentenek, aztán jön a teleormani jó rendőr (Liviu Dragnea – a szerk.) és esküdözik, hogy a NATO és az EU zászlójával a párnája alatt alszik. Közben a hajtók azt teszik, amihez a legjobban értenek: „felmérik” a főügyész és a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) főnökének tevékenységét, több ezer eurós bérígéreteket vetnek a közvélemény elé és újra munkára fogják mindazokat, akiket a rendszer – bármilyen rohadt is volt – kénytelen volt levetni a fedélzetről: megvesztegetőket, kiskirályokat, pártcicákat.

Egyesek azt mondják, hogy ezek Moszkvához állnak közzel, arról álmodoznak. De azt hiszem, ennél egy kicsit bonyolultabb a dolog: nem lennének képesek Oroszországban élni. Ők csak azt akarják, hogy a nagylelkű, luxusboltokkal és autópályákkal jól felszerelt Európai Unióban megőrizhessék a személyes kis Oroszországaikat. Gondold csak végig egy másodpercre, mekkora frusztráció kísérti őket; egész megyék urai, még a varjúk sem kotlanak az engedélyük nélkül, megremeg a kéz, mely a kenyeret és sót nyújtja nekik – és akkor jön egy suhanc és kérdőre vonja őket.

Engem, teeee? Tudod te, hogy ki vagyok én?

Madagaszkártól Brazíliáig egy egész világ a labdaszedőm, te meg itt piszkálsz engem? Ki vagy te, hékás? Csak egy ügyész, te!

De ezek tévednek, ha azt hiszik, hogy az utca lecsillapodott. Az igazságügyi nyájas fickó a múlt héten megpróbálkozott valamivel, de – Tăriceanu szavaival élve – nincs itt a pillanat, nincs meg a kontextus –, vagyis próbálkozzunk diszkrétebben, a másik oldalon, a CCR-vel (Alkotmánybíróság – a szerk.). Ne rendeletekbe, hanem sarkalatos törvényekbe foglaljuk bele a lopást. Csakhogy Tăriceanunak és bandájának fogalmuk sincs arról, hogy ahogy az utca kivonult az éjszakai tolvajok ellen, úgy kivonul majd a nappali tolvajok ellen is.

És egyhamar nem lesz vége: eltökéltebbek, mint korábban. Inkább pusztuljon az ország, mint hogy őket elítéljék – és évek óta a mindenféle euroszkeptikus keresztes hadjáratokra készítik elő a kisbuszokat. Ki a multikkal! Mi rrrománok vagyunk! Gyarmattá váltunk! Elveszik a forrásainkat!

Mi vagyunk itt örökre az urak!

Éljen a vörös Románia! És a hatás azonnali és szegénységet jelent: kevesen tudják, hogy a tevékenységét Piteşti-en most csökkentő cég Temesváron három műszakban dolgozik, még szombaton is. A szocialista kiskirályok ezt nyugodtan elmondhatják a 800 újdonsült Argeş megyei munkanélkülinek.

Magyarázzák meg azt is, mi az oka a déliek exodusának a bánsági és erdélyi városok felé – vajon itt miért van munkaerőhiány, Délen viszont nincs? Azoknak az embereknek miért kell ott hagyniuk a családjukat, a barátaikat, a nyugalmukat? Vajon nincs semmi kapcsolat a déli kiskirályok gazdagsága és a déli egyszerű emberek szegénysége között? És akkor, hogy a nyájas igazságügyi fickót idézzem, ki osztotta ketté az országot? Ki miatt ilyen nagyok a különbségek? Ki állította egymással szembe, a barikádokra az ország két felét? Ez a szocialista vezetők ostobaságának következménye, de ugyanakkor nagy rettegésük oka is,

és most inkább hallgatok, egyelőre.

Úgy teszek, mintha egészségesebb dolog lenne

cicás képeket kirakni a Facebookra.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.