Dragnea is kiértékeli a kormány tevékenységét, de közben a sorosozást is folytatja

Mert hát ő a kormány igazi feje, akinek meg kell védenie az országot a rátörő külső erőktől.
Hirdetés

Saját kezébe veszi a kormány tevékenységének kiértékelését Liviu Dragnea, a koalíció fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke: mint bejelentette, a hét végére leteszi az asztalra a saját maga által elvégzett átvilágítás eredményét, amely nyomán akár kormányátalakítás is következhet.

Dragnea vasárnap este a România TV-nek nyilatkozva mondta el, hogy a hét végén ő maga is előáll a kormány tevékenységéről készített kiértékelésével, és ennek nyomán előfordulhat, hogy a nyár vagy az ősz folyamán egyes minisztereket lecserélnek.

Azt is elmondta ugyanakkor, hogy figyelembe véve az elmúlt „viharos” időszakot, a kormány jól végezte a dolgát, az első három hónap eredményei jók.

Tudorel Toader igazságügy-miniszter számára azt a feladatot tűzte ki, hogy világítsa át a legfőbb ügyészség és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) menedzsmentjének tevékenységét, ez ugyanis az elmúlt tíz évben szerinte elmaradt.

Mindez azért szükséges, hogy kiderüljön, fennáll-e a veszélye, hogy az ügyészségek visszaéléseket kövessenek el.

Hirdetés

Dragnea azt is fontosnak tartja, hogy hozzák nyilvánosságra a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a DNA közötti együttműködési megállapodásokat.

Dragnea egyben sorosozott is egy jóízűt, amikor arról beszélt, hogy úgy látja: koordinált támadások zajlanak ellene egyes politikusok – többek között Victor Ponta volt PSD-elnök, korábbi miniszterelnök – és egyes újságírók részéről.

„Azt láttam egyes, úgynevezett tényfeltáró anyagokban, hogy ezeket a SRI koordinálja, de ezt nehezen tudom elhinni. Mások szerint Soros utasítására történnek, akit többször is támadtam és folyamatosan támadni is fogok mindaddig, amíg az országnak sikerült teljesen kiszabadulnia ennek a kártékony embernek a befolyásától” – jelentette ki Dragnea.

Hirdetés