Önkényuralmi jelképek betiltásával száll be a magyar kormány a sörcsatába

Na, vajon ki lehet a törvénytervezet célpontja? Ha a Heinekenre tippel, jó úton jár.
Hirdetés

Megtiltaná Semjén Zsolt (KDNP) magyar miniszterelnök-helyettes és Lázár János (Fidesz), a Miniszterelnökséget vezető miniszter az önkényuralmi jelképek általános kereskedelmi célú felhasználhatóságát – olvasható a parlament honlapján hétfőn megjelent törvényjavaslatban.

A kezdeményezés a Heineken sört is érinti, amelynek címkéjén vörös csillag látható.

A két kormánypárti politikus által országgyűlési képviselőként benyújtott javaslat szerint az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célból történő megjelenítése, „és ezáltal lopakodó társadalmi elfogadtatása egyfajta legitimációját jelenti a diktatúrák korábbi szimbólumrendszereinek. Ez ugyanakkor nem kívánatos, sőt, kifejezetten káros a kollektív társadalmi emlékezet szempontjából”. A javaslat szerint aki önkényuralmi jelképet kereskedelmi céllal felhasznál, megjelenít vagy ilyen jelképpel ellátott árut, szolgáltatást értékesít, bűncselekményt követ el.

A javaslat indoklásában kifejtik, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályozást azután hozták, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a korábbi, szigorúbb törvényt ellentétesnek találta a véleménynyilvánítás szabadságával. Az előterjesztők álláspontja szerint ugyanakkor az önkényuralmi jelképeknek a kereskedelmi célból történő felhasználhatósága nem olyan jog, amely – a véleménynyilvánítás szabadságával ellentétben – konkurálhatna az önkényuralmi jelképek tiltásához fűződő közérdekkel.

A javaslat szerint a tilalom nem vonatkozna az ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, az önkényuralmi jelképekhez kötődő történelmi eseményeket ábrázoló művészeti célú vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából történő felhasználásra, megjelenítésre vagy értékesítésre.

Ugyanakkor, ha egy kérelmező bizonyítani tudja, hogy az önkényuralmi jelkép használatához olyan magánérdek fűződik, amely nem sérti társadalmi csoportok érzékenységét, akkor – a kormány egyedi határozata alapján – továbbra is használhatná a jelképet.

A törvényhely megteremti a fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzés lehetőségét a kereskedelmi forgalomban, szigorú bírság előírásával a vállalkozások bármely formája számára, amennyiben a törvényben foglaltakat megsértik.

A törvény a kihirdetés után 30 nappal lépne hatályba, ugyanakkor 2018. január 1-ig nem minősülne bűncselekménynek a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, a sarló-kalapácsot, az ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet felhasználni a kereskedelemben.

Nincs köze a komcsikhoz a Heineken-csillagnak
A Heineken-féle vörös csillagnak semmi köze sincs az 1917-es oroszországi bolsevik forradalomhoz, sem pedig a kommunista eszméhez – olvasható az Origo háttércikkében. Az 1863-ban alapított patinás cég az 1889-es párizsi világkiállításon mutatta be legújabb, dr. H. Elion, Pasteur tanítványa által kifejlesztett „A” élesztővel erjesztett sörét, ami különleges íze miatt el is nyerte a világkiállítás nagydíját. Az 1889 után palackozott sörök címkéjén nem csak az elnyert rangos díj, hanem már a híres vörös csillag is rajta volt. A piros csillagot a középkori szimbolikából vették át. A csillag négy sarka a vizet, a földet, a levegőt és a tüzet szimbolizálja, az ötödik pedig a mágikus erőt, ami itt konkrétan a főzet különlegességére, egyediségére utal. (Az „A” élesztő összetevői máig szigorú gyártási titkot képeznek.)A patinás sör címkéjén tehát már azt megelőzően ott virított a vörös csillag, hogy mint a kommunista eszmeiség szimbóluma Trockijnak, vagy bárki másnak eszébe jutott volna.
Hirdetés

És hogy a kezdeményezésnek „másodlagos” üzenete is van, ami egy aktuális üzleti vitához kapcsolódik, azt kedden ismerte el Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője egy sajtótájékoztatón.  Halász János a Heineken érintettségét firtató kérdésre közölte: az indítvány célja, hogy „a vizuális környezetünket ne szennyezzük tovább”.

A Heineken is valóban érintett, de ezt „a sört senki nem akarja betiltani természetesen, a címkén lévő vörös csillagról van szó” – mondta. Megjegyezte, hogy a San Pellegrino termékeinek csomagolásán is ugyanez a jelkép látható.

Mint ismeretes, a magyar kormány már korábban is állást foglalt az Igazi Csíki Sört gyártó székelyföldi céget névbitorlás miatt beperlő, csíki sörként emlegetett Ciuc márkát gyártó Heineken és a székely cég üzleti vitájában. Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlésen Heineken-bojkottra szólította a fel a város lakóit, a vendéglátósoktól és a kereskedőktől pedig azt kérte: ne rendeljenek a holland multicég termékeiből. A város alpolgármestere azt is felajánlotta, hogy Hódmezővásárhely befogadja az Igazi Csíki Sört.

 

 

Hirdetés