Ha a nők napját ünnepeljük, a férfiakét miért nem?

Mert férfinak lenni komoly dolog. Férfinak lenni nem habkönnyű hóvirág, olvadó csokoládé. Nem libbenő szoknya, jácintillat és mély dekolté. Dehogy.
Hirdetés

Férfinak lenni öltöny. Sötét. Magasan zárt inggallér. Keményített. Tavaszvárás forradalommal. Vagy forradalmi hangulatban legalább. Izzadás nehéz koszorúk alatt, komor ünnepi beszédek előtt. De közben is. Fenyőillatban, minimum. Férfinak az örökkévalóságért való harcban lehet lenni nagyon. Kitartó munkában. Előretekintésben. Felszegett fejjel előbb, majd főhajtva. Más férfiak emléke előtt. Akik akkor voltak férfiak, amikor igazán annak kellett lenni. Mert igazán férfi csak így lehet a férfi.

Nőnek lenni sokkal egyszerűbb. Pillanatnyi küzdelmek között. Kicsiny világban, hétköznapian. Nőnek lenni mileszma, mileszholnap. Sosem tegnap, holnapután. Hol van az már, hol van az még? Előbb a mai lecke. A lejárt mosás. A tízórai. A leszakadt zsebek. Az eltűnő tárgyak. A helyükön megbúvó tárgyak. Nőnek lenni azonnal kell. Nőnek lenni pillanatok kérdése. Állandó jelenlét. Rendelkezésre állás is, igen. Nőnek lenni gyakran hirtelen válasz gyors kérdésekre. Egyszerű, konkrét kérdésekre. Eleinte arra például, hogy mi a só vegyjele. Aztán leginkább arra, hogy hol van a só. Fordított sorrendben szinte soha. Nőnek lenni praktikus dolog.

Férfinak lenni mégis könnyebb, mondják a nők. Könnyebb a lét, önjáróbbak lehetnek a hétköznapok. Férfinak lenni gyakran nagyobb fizetés. Több szabadidő. Nagyobb autó. Kevesebb vérzés, kevesebb érzés. Férfinak lenni könnyebb öröm. Rövidebb köröm, soha karom. Férfinak lenni nemcsinálommertnemakarom. Férfinak lenni no smink, no szőrtelenítés. (Habár! Ma már!) Pocakkal is büszkén a strandon. Röhögés a hulló hajszálakon. Vaskos viccek, vaskos pohár sörök. Boldogság.

És aztán valahogy mégsem. A férfiak sem. Nekik sem. Ezért talán nem a fentiektől függ. A férfiból mégis hamar eltűnhet az erő. A viccek, a sörök, a keretek maradnak csupán. Talán az erő teszi a férfit, tényleg. Nem az odacsapós, fitogtatós. Az nem erő sohasem. Hogy megteszi, amit megtehet. Az csupán lehetőség. (Csupa sztárvorsz a férfilét, mi tagadás.) És a férfierő nem a nőtől függ. Hanem tőle, a férfitól, egyesegyedül. A minden erős férfi mögött egy erős nő áll kijelentés mítosz csupán. A férfi, ha szerepébe kényelmesedik, erőtlenné lesz. A nő szemében mindenképp.

A férfit elerőtleníthetik, a nőt megerősíthetik a hétköznapok. Ez furcsa, mert úgy tűnik, a nőnek jut több belőlük, és mégis. Lehet, hogy a napi küzdelem teszi. És a pillanatnyi hasznosság biztonsága. Ám a nőiség, ha közben elvész, nehezen található. A nőiség sem kereshető a férfinál. Előbb a nőiség van, utána jő a férfi, ha szabad így fogalmazni. Eltűnt nőiségért férfit kár okolni tehát. (Bár része lehet benne, kétségtelen.) A férfi adta-vette nőiségben épp a dolog lényege vész el. Mint ahogy a nő adta-vette férfiségben is. Akkor lesz erős a csapat, ha önmagukban is jók a játékosok, azt mondják. Persze mondani könnyű.

Férfinak viszont ma nem könnyű lenni. Mert nem tudni biztosan, mi teszi a férfit. A nő szemében talán az, ha se előtte, se mögötte nem jár. Hanem vele együtt. Az erő nem vész el a pelenkacserében, a megfőzött ebédben, a kiteregetett ruhában. Igaz, meg sem adatik. Nem ettől függ ugyanis. Inkább talán a cselekvő együttléttől, bár jó választ persze sosem lehet találni. A cselekvés típusa, milyensége lényegtelen. Milyen érdekes, hogy folyton a kényelmet keresi az ember, de ahogyan megtalálja, elveszítheti önmagát. Igen, talán a kényelmetlen lét adja a férfierőt. És a nőit is. (Hasonlókat mondanak Madáchnál a középiskolában, de akkor sehogy sem lehet megérteni.) Basszus, mindig csak a munka. Izzadni kell állandóan. (Itt az a sok izzadsággátló, ma azért nehezebb.) Elég rémisztő, hogy ez semmit nem változik.

Hirdetés

De kicsit elkanyarodtunk. Szóval a férfi, főleg ha magyar, az ünneptől ünnepélyes lesz. Merev. Magába forduló. Baltával faragott arcú. Komor. És esetlen is. Ha tényleg ünnepelnénk a férfinapot mifelénk, azt vajon hogyan tennénk? Novemberre esik, nem azért mondom. Képzeljenek el egy aprószemű-esős novemberi keddet, hogy drágám, ez a nap a tiéd, idénynövényként krizantémmal köszöntelek. Lehet, hogy ez így egy kicsit sok lenne a sötét ünnepélyességből, nohát. Trinidad és Tobagóban alkották meg a férfinapot, ott bezzeg trópusok.

Szóval mifelénk egyelőre marad a nőnap és a tavasz ígérete. A nőnappal a dolgozó nőt ünnepeljük, az ő társadalmi rangját, mondták a kommunisták, és káderpartikon nyúlkáltak kapatosan a munkásasszonyok nejlonruhája alá. A nőnappal társadalmunk kifizeti a nőt, foghegyről odadob neki egy napot egész évi túlmunkájáért, alacsonyabb státuszáért lelkiismeretét megnyugtatandó, mondják a feministák, és távol maradnak a káderpartiktól. Mindkét álláspontban sok igazság van, de hát a társadalom oly megfoghatatlan dolog, mondják a nők maguk, és ma is befizetnek a káderbulikra, várják és átveszik azt a hóvirágot, csokoládét, jácintot férfiismerőseiktől, arcuk piroslik, blúzuk libben, dekoltéjukból parfüm sejlik fel.

Talán mert – és persze még sok válasz található – nőnek lenni jelen időben lehet igazán. Férfinak lenni időigényesebbnek tűnik. Az egész év, az egész élet kell hozzá és az örökkévalóság perspektívája némiképp.

Hirdetés